Ki-ki maga mesterségét folytatja…

Egyszeri és megismételhetetlen – így jellemezte a péntek esti megyei Folklór Gálaműsort László Márta, a környei Szivárvány Táncegyüttes vezetője, de biztosan lesz folytatás is, hiszen a Virágnak virága elnevezésű programot hagyományteremtő szándékkal hívta életre a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Múzeumainak Igazgatósága. A környei önkormányzat az első kérő szóra vállalta a házigazda teendőket, így a Faluházba péntek estére 12 tánc- és énekegyüttes, gyermekcsoportok, zenekarok mintegy 300 fellépője érkezett, az érdeklődők népes táboráról nem is beszélve.

A műsor mottójául a szervezők egy régi labdapattogtató játékot választottak, ami így szólt: “Ki-ki maga mesterségét folytatja, mesterségét valakinek átadja, átadja…”, merthogy a megyében született, a 60-as, 70-es évek táncházi mozgalmán felnövekedett egykori táncosok mutatták be mindazt, amit mestereiktől tanultak. Így adódott, hogy a produkciók kedvéért egykori “öreg” alapító táncosok is színpadra léptek, de a legrégebb óta működő tatabányai Bányász Öregtánc Együttes 50-60 év feletti tagjai is korukat meghazudtolóan adtak ízelítőt mindabból, amit eleiktől örökül kaptak.

Záró produkcióként a felnőtt csoportokat képviselő párok kalotaszegit roptak, amelyet a lelkes és értő közönség vastapssal jutalmazott meg.

A színpadi előadást nosztalgiázó baráti beszélgetések, no meg természetesen táncház követte, s valamennyi résztvevőtől az az ígéret, hogy valamikor, valahol még találkozniuk kell…