Koncert a 150 éves környei templomban

15gyöngyvirágNagy sikerrel adott koncertet vasárnap a környei Római Katolikus Templomban a Kispesti Gyöngyvirág Vegyeskar. A Környe Község Önkormányzata, Háromkirályok Alapítvány és a Környei Római Katolikus Egyházközség által rendezett eseménnyel a templom 150 évvel ezelőtt megkezdődött építkezésére is emlékeztek a szervezők és a vendégek.

Az idei esztendő kiemelt jelentőségű az Ybl Miklós tervei alapján átépített környei templom életében, hiszen 150 esztendővel ezelőtt kezdődött meg az a munka, melynek köszönhetően elnyerte jelenlegi külső megjelenését, s vált a település egyik szimbólumává.

Környének már a középkorban önálló temploma volt. Fellner Jakab, korának kiváló építésze, 1757-ben Esterházy József kegyúr megbízása alapján épített új templomot barokk stílusban, mely száz esztendővel később tűzvész áldozata lett. Ennek helyén építette fel 1865-66. között Ybl Miklós – a korábbihoz mérten feltűnően nagyobb méretű – Környe jelenlegi templomát romantikus stílusban a Három királyok tiszteletére, mivel a szakrális épület régi „titulusa” is ez volt. A kegyúr családjának a címere az Esterházy címer, a griffmadár, ma is látható a templom homlokzatán. Az újjáépített templomot 1866. augusztus 7-én szentelte fel Bán József püspöki kormányzó.

2gyöngyvirágErre, a 150 évvel ezelőtt megkezdett építkezésre emlékeztek – a többi között – a Kispesti Gyöngyvirág Vegyeskar vasárnapi hangversenyével is, amely során az egyházi kórusművek mellett Kodály Zoltán, Szokolay Sándor, ifjabb Somorjai József, Kalmus Péter kompozíciói és népszerű spirituálé feldolgozások is felcsendültek.

A vegyeskar 1970-ben alakult a kispesti Ady Endre zenei általános iskola végzős zenei tagozatos tanulóiból és női karként működött 1985-ig, amikor férfiakkal is kibővült. A kórus a hagyományos kóruséneklés mellett kezdettől fogva 1gyöngyvirághivatásának tartja a populáris darabok igényes színvonalú, autentikus megszólaltatását is, amely „védjegye” és valamennyi hazai kórustól megkülönbözteti. Repertoárján a gregorián dallamoktól a jazz világáig szinte mindegyik stílus és zenetörténeti kor megtalálható.

Az együttes első helyezést ért el 1991-ben a Budapesten rendezett Musica Sacra egyházzenei kórusversenyen, sokoldalúságát bizonyítva 1993-ban Arany minősítést szerzett a budapesti Nemzetközi Kórusversenyen jazz kategóriában. Kiemelkedő szakmai teljesítményéért 2004-ben és 2010-ben Hangversenykórus, a Keszthelyi Dalünnep kórusfesztiválon 2013-ban Fesztiválkórus minősítést szerzett.

3gyöngyvirág13gyöngyvirág 14gyöngyvirág 7gyöngyvirág 11gyöngyvirág