Környebányai Karácsony

37környebánya-karácsonyGyakran már-már közhelyszerűen hangzik, hogy „kapni jó, de legjobb adni”, talán sokan mégsem ismerik igazán azt az érzést, milyen meghitt lehet egy-egy kisebb közösség ünnepe. Ahol összefogva, szívből adnak és kapnak is… Környebányán ilyen volt a péntek esti Karácsony.

A zsúfolásig megtelt Közösségi Házban Svétecz László önkormányzati képviselő köszöntötte a megjelenteket, a helyiek mellett érkeztek Irtáspusztáról, Vértessomlóról és Tatabányáról is az Együtt Élünk Egyesület tagjai, akik lassan „hazajárnak” Környebányára.

Az ünnepi műsort is ők nyitották, a fogyatékos fiatal felnőttek ízelítőt adtak az év során elsajátított táncokból, versekből, dalokból, a terembe varázsolták az icipici házikóban, icipici ágyikóban éldegélő icipici lencsilányt, s a számukra mára himnusszá 15környebánya-karácsonyvált Pa-Dö-Dö dal sem maradt el: Meg se halld, ha bántanak. Senkinek se hagyd magad. Sose add fel a vágyadat, őrizd meg az álmaidat… Gyere velünk és légy szabad, mindig vállald önmagad…

A Környe külterületein élő gyerekek, fiatalok, felnőttek Betlehemes játékkal idézték a ház falai közé a kis Jézus megszületését, a karácsony szívmelengető hangulatát, s feledtették el a mindennapok gondjait.

Az önkormányzat nevében a környebányai ünnepségen elismerésben részesítette Svétecz László mindazokat, akik a kulturális események létrejöttét rendszeresen önzetlenül segítik, szervezik, vagy résztvevői azoknak. A képviselő Magos Csenge Nikolettának, Beck Hajnalkának, Beck Enikőnek, Vaczula Melindának, Fehér Fanninak, Bozó Kucskár Anikónak, Özv. Borsodi Ferencnének, Fehér Lászlónak, Badov Szilviának, Feketéné Hastov Szilviának, Özv. Horváth Istvánnénak, Bolemányi Magdolnának, Horváth Máriának, Szilbereki Katalinnak, a rendezvények rögzítéséért Hajma Mihálynak, a programok hangosításáért, a világítástechnikáért Vanya Balázsnak mondott köszönetet, s végül, de egyáltalán nem utolsó sorban Vida Lászlónak, ő ajánlja fel ugyanis évről-évre a fenyőfát, melyet a Közösségi Házban öltöztetnek ünnepi díszbe.

2013. környebányai mecénása – ez szerepelt azon az emléklapon, melyet Odlerné Takács Zsuzsanna vehetett át, miután számos bútort, berendezési tárgyakat, s apai hagyatékból bányász tárgyi emlékeket ajánlott fel a közösség számára.

49környebánya-karácsonyDe nemcsak a péntek estét, a karácsony előtti napokat és az ünnepet is megszépítette az összefogás a rászoruló családok számára. A rendezvényen Matyasovszkiné Nagy Erika is részt vett az Éjféli Kiáltás Misszió képviseletében, s nyújtotta át a gyerekeknek azokat az ajándékokat, amelyek egyenesen Svájcból érkeztek ottani gyerekektől. S már most bejelentette: a hátrányos helyzetű lányok, fiúk jövőre is számíthatnak a misszió által már hagyományosan felajánlott díjtalan táborozási lehetőségre. A tatabányai Samaritanius Alapítványnak köszönhetően a hét elején több mázsányi gyerek- és felnőttruhát, cipőket oszthattak részt a szegényebb sorsúak között, a szervezet az egyedülállók és nyugdíjasok számára tartós élelmiszert adományozott, a nagycsaládosokat pedig a Környei Katolikus Karitász támogatta élelmiszercsomagokkal és a Lendvai család is jelentős értékben ajánlott fel élelmiszert a nehéz helyzetben lévők számára.

1környebánya-karácsony 2környebánya-karácsony 4környebánya-karácsony 5környebánya-karácsony 6környebánya-karácsony 7környebánya-karácsony 8környebánya-karácsony 9környebánya-karácsony 12környebánya-karácsony 13környebánya-karácsony 14környebánya-karácsony 16környebánya-karácsony 17környebánya-karácsony 20környebánya-karácsony 21környebánya-karácsony 22környebánya-karácsony 23környebánya-karácsony 24környebánya-karácsony 25környebánya-karácsony 27környebánya-karácsony 31környebánya-karácsony 32környebánya-karácsony 33környebánya-karácsony 34környebánya-karácsony 35környebánya-karácsony 36környebánya-karácsony 38környebánya-karácsony 39környebánya-karácsony 40környebánya-karácsony 41környebánya-karácsony 42környebánya-karácsony 43környebánya-karácsony 44környebánya-karácsony 45környebánya-karácsony 46környebánya-karácsony 48környebánya-karácsony 50környebánya-karácsony 52környebánya-karácsony 53környebánya-karácsony 54környebánya-karácsony 55környebánya-karácsony 61környebánya-karácsony 63környebánya-karácsony 65környebánya-karácsony 66környebánya-karácsony 67környebánya-karácsony 68környebánya-karácsony 69környebánya-karácsony 70környebánya-karácsony 71környebánya-karácsony 72környebánya-karácsony73környebánya-karácsony