Slider

Üdvözöljük Környén!

2851 – Környe, Alkotmány u. 2. | telefon: 34/573-100 | kapcsolat: info@kornye.hu

Gyakran már-már közhelyszerűen hangzik, hogy „kapni jó, de legjobb adni”, talán sokan mégsem ismerik igazán azt az érzést, milyen meghitt lehet egy-egy kisebb közösség ünnepe. Ahol összefogva, szívből adnak és kapnak is… Környebányán ilyen volt a karácsonyi ünnepség.

Gondoljunk eltávozott és a mellettünk álló szeretteinkre, s a távollévőkre is, akik nem lehetnek velünk! Így fogadjuk az élet ajándékát, amelyből mindenki egyformán részesülhet. Ez az ajándék nem más, mint a szeretet… – ezekkel a gondolatokkal köszöntötte a vendégeket Svétecz László önkormányzati képviselő a Közösségi Házban, ahol az ízlésesen megterített asztalok mellett a helyi apróságok, gyerekek, felnőttek, valamint a Vértessomlóról és Várgesztesről érkező együttműködő nyugdíjas szervezetek képviselői, a régi barátok gyűltek össze a közelgő ünnep jegyében. A széncsaták egykori hőseit a képviselő külön is köszöntötte, hiszen – mint kiderült – épp tízesztendős múltra tekint vissza a Környebánya, Vértessomló és Várgesztes között szorosabbra fonódó bányászbarátság, amely napjainkig számos emlékezetes, igen értékes programot, perceket eredményezett, és további tervekben sem szűkölködnek

A kis közösség még kisebb előadói csoportja Bozó Kucskár Anikó vezetésével varázsol rendre az ünnepeken: szívből, lélekből fakadó, lelket emelő énekekkel, verssel, citeramuzsikával. A karácsonyi összeállítást Badov Szilvia és Lukácsi Margit szavalata nyitotta, majd következett a bölcsőcske, amely – ellentétben a betlehemes játékokkal – egy ritka népszokás hazánkban. A gyerekek, felnőttek a Vitnyéden őrzött dramatikus köszöntőt varázsolták a ház falai közé. A bölcsőcske során 7 lány és egy fiú járja a falut házról házra, és mindenkihez elviszik a Kisjézust a bölcsőben, előadásuk a népszokás szerint varázsszöveggel zárul: Kellésessek ne legyenek az új esztendőben!

Természetesen az ének, a fülbemászó karácsonyi dallamok sem hiányozhattak az ünnepségről. Először a tatabányai Keresztesi Tünde, a Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület által létrehozott Színkottás Zenekar tagja bizonyította, hogy a sérült emberek is érdemesek művészeti kibontakozásuk felkarolására, s hogy előadásuk szíveket nyit…

A Tündét követő Szilbereki Katalin saját elmondása szerint régen énekelt közönség előtt, ám ebből mit sem sejthettek, tapasztalhattak a vendégek: az év legszebb ünnepéhez méltó átéléssel, tisztasággal csengett a hangja, s töltötte fel a lelkeket.

A Kulturális, Oktatási, Sport és Nemzetiségi Bizottság nevében az ünnepségen Vadász Éva elnök és Svétecz László elismerésben részesítette mindazokat, akik a kulturális események létrejöttét rendszeresen önzetlenül segítik, szervezik, vagy résztvevői azoknak. Elismerésben és jutalomban részesült Bozó Kucskár Anikó, Bolemányi Magdolna, Feketéné Hastó Elvira, Papp Ilona, Badov Szilvia, Lukácsi Margit, özv. Horváth Istvánné és Czakó Józsefné, valamint a képviselő még számos, a társadalmi életben egykor, vagy jelenleg is aktív, segítő személynek mondott köszönetet a Környebányáért Alapítvány nevében és támogatásával.

Környebánya Mecénása – 2017. – ez áll azon az oklevélen, melyet Magda Patrícia vehetett át. A fiatal hölgy az év során több alkalommal segítette ruhaneműk felajánlásával, adományozásával a szegényebb körülmények között élőket, s bár – ahogy Svétecz László fogalmazott – mindenki tudja, hogy milyen szerény Patrícia, és soha nem várt köszönetet, a közösség ezzel az oklevéllel fejezte ki háláját az önzetlen támogatásért.

Az elismerések átadását követően érkezett el az a perc, melyet már minden bizonnyal nagyon vártak az apróságok. Az Éjféli Kiáltás Misszió hosszú évek óta követi a Környebányán és a többi külterületen élő gyerekek sorsát óvó tekintetével, a szervezet idén is olyan csomagokkal ajándékozott, melyek Svájcból érkeztek ottani gyerekektől. A gondosan összeállított és szépen feldíszített ajándékcsomagokat természetesen azoknak a gyermekeknek is eljuttatják, akik nem vettek részt az ünnepségen.

Megosztás