Környebányaiak is emlékeztek Vértessomlón

5borbála-napVértessomlón 1992 óta ünneplik Szent Borbála napját, a községben akkortájt fejeződött be a bányászkodás. A megemlékezés alapjait a 15 esztendeje elhunyt Resch Ottó esperes tette le, így Szent Borbála és az egykori bányásztársak mellett az ő emléke előtt is fejet hajtottak a szombati rendezvény résztvevői, köztük Környebánya képviseletében Svétecz László és Fehér László.

A vértessomlói önkormányzat és a helyi bányászok megemlékezése hagyományosan szentmisével kezdődött a templomban, ahol Bedy Sándor megszentelte a környebányaiak Borbála-zászlóját, 15borbála-napmajd a temetőben lévő bányász emlékhelynél rótták le kegyeletüket a várgesztesi, környebányai, móri, pusztavámi, tatabányai, oroszlányi bányászok, akik minden évben együtt emlékeznek a somlóiakkal.

A Vértessomlóra betelepített német lakosság, akik őshazájukból ismerhették a szenet, 1745-ben találtak itt kőszenet, amit először saját használatukra termeltek ki, majd később Gróf Esterházy József uradalmi termeléssel bányásztatott, 1894-ben pedig megalakult a Magyar Általános Kőszénbánya Részvénytársaság, amely 56 ezer katasztrális holdnyi területet vásárolt meg az uradalomtól, s szerezte meg rá a szénkitermelés jogát – idézte fel a kezdeteket Igó István. Vértessomló polgármestere a környék 120 évnyi, 100 millió tonnányi széntermelésének áldozatául esett, több mint ötszáz bányamunkás előtt így rótta le kegyeletét: Egy szál virág, egy percnyi némaság, főhajtás, elmormolt ima, lobbanó gyertyák… Külsőségek. A bensőt az emlékek mardossák. A bányásztragédiákat az idő múlása, az emlékezés sem enyhíti. Nem is enyhítheti. A társak, a túlélők egyre markánsabb vonásai között, a résnyire húzott szemek sarkában nem bújhat meg észrevétlenül a könny…

A múltidéző, hősi halált halt és balesetet szenvedő bányászok emléke előtt tisztelgő gondolatok után a Várgesztes és Vértessomló polgármesterei, 9borbála-napa környebányai nyugdíjas szakszervezet részéről Svétecz László önkormányzati képviselő és Fehér László, valamint az oroszlányi, móri, pusztavámi, várgesztesi, helyi nyugdíjas szakszervezetek képviselői helyezték el a tisztelet és kegyelet koszorúit a bányász emlékhelyen.