Környei otthonokban a Betlehemi Láng

5szeretetlángDecember 20-án számos környei otthonban is a Betlehemi Lángtól gyúlhatott fel az adventi koszorú negyedik gyertyája. A Szeretetlángot Környe nevében Beke László polgármester vette át pénteken a héregi átadási ünnepségen, majd Nagy Péter tiszteletessel és Nagy Péterné tiszteletes asszonnyal szombat este adta tovább mindazoknak, akik szerették volna hazavinni, hogy fényével együtt a béke is beragyogja az otthonukat.

A betlehemi Szeretetláng Jézus Krisztus születésének helyéről indult Európába. A Születés Templomában égő örökmécsesről származó lángot repülővel vitték Bécsbe, ahol az egyes országok nemzeti cserkész-küldöttségei vették át és juttatták el saját hazájukba. szeretetlángMagyarországra a láng először 2008-ban érkezett Gödöllőre, s idén első alkalommal térségünkbe, Héregre, melynek katolikus templomában pénteken Környe nevében Beke László polgármester vette át a hagyományos környei sváb ruházatot viselő Hartman Ivett és Popovics Milán kíséretében.

A hit, a remény, a béke és a szeretet fontosságát erősíti majd az otthonokban ez a láng, s azt, hogy mindezek nem csupán Karácsonykor, hanem az élet minden napján nélkülözhetetlenek – fogalmazott a polgármester szombat este, a láng környei átadási összejövetelén a falu karácsonyfájánál.

7szeretetlángA Művelődési Ház elé nagyjából százan, gyermekek, felnőttek egyaránt érkeztek átvenni a Szeretetlángot, melynek fényénél Nagy Péter tiszteletes így fogalmazott: Advent idején, amikor a gyermeket várjuk, aki a saját világába jött, de az övéi nem fogadták be őt, komolyan mérlegre kell tennünk életünket, szándékunkat, gondolatainkat, cselekvésünket. Befogadunk, vagy kirekesztünk? Részvétlenné váltunk már, vagy még meg tudunk indulni?… Kegyelmet kaptunk, irgalmat, befogadást. Adjuk tovább úgy, ahogy most mindenki hazaviszi ezt a kis lángocskát az otthonába, hogy mindenki köré gyűljön, megcsodálja. A szeretet lángjában benne van mindaz, amit Isten nekünk, embereknek ajándékozott: az ő egyszülött fia, Jézus Krisztus. És ha ezt átérezzük, megérezzük, megtapasztaljuk, akkor már reményteljesen tudunk az életünkre gondolni, hogy van kegyelem, és ez tart meg bennünket, és nem csak most, az adventi időben, hanem életünk minden idejében.

3szeretetláng2szeretetláng 4szeretetláng 6szeretetláng 8szeretetláng 9szeretetláng 10szeretetláng 11szeretetláng 12szeretetláng 13szeretetláng 14szeretetláng 15szeretetláng 16szeretetláng 17szeretetláng18szeretetláng