Környei településfejlesztésről Németországban

“Fenntartható településfejlesztés a társadalmi kapcsolatok tükrében” címmel tartott előadást Beke László, Környe polgármestere az Európai Főiskolai Napon Németországban. A község vezetése a ludwigsburgi főiskola diákjainak nyári, magyarországi látogatása során került kapcsolatba dr. Peter Raviol professzorral, Beke László az ő meghívására érkezett a hétvégén a német településre.

A Stuttgart melletti Ludwigsburg Közigazgatási és Pénzügyi Főiskolán rendezték meg a hétvégén a hatodik Európai Főiskolai Napot, melynek központi témája a fenntartható településfejlesztés volt. A kérdést több előadó több szemszögből közelítette meg a nagyságrendileg teljesen különböző három település, az oroszországi, 800 ezres lélekszámú Szaratov, a német, 83 ezer lakossal rendelkező Ludwigsburg, valamint a magyar, 4 600 lakosú Környe példáján keresztül.

A ludwigsburgi főiskola évtizedes kapcsolatokat ápol más főiskolákkal, egyetemekkel a világ minden részén. A budapesti Államigazgatási Főiskolával 1989-ben vették fel a kapcsolatot és az azóta a Corvinus Egyetem karjaként működő intézménnyel a mai napig folyamatosan működnek a diákcsere programok, s a közös projektek.

A főiskola diákjai idén nyár végén a Corvinus Egyetem által szervezett programjuk során jutottak el Környére dr. Peter Raviol professzor vezetésével, ahol a polgármester az önkormányzat, a jegyző pedig a hivatal működéséről tájékoztatta őket. Raviol professzor a Környén látottak, és hallottak után hívta meg Beke Lászlót az Európai Főiskolai Napra, hogy tartson előadást.

A programot Walter Maier professzor, a ludwigsburgi főiskola rektora nyitotta meg, majd dr. Volker Ronge professzor a fenntartható településfejlesztésről, dr. Detlef Kurth professzor, a stuttgarti Műszaki Főiskola tanára a településtervezésről, Ludwigsburg főpolgármestere, Werner Spec pedig a “Településfejlesztési koncepció – esélyek az európai város Ludwigsburg számára” címmel tartott előadást.

Beke László polgármester a “Fenntartható településfejlesztés a társadalmi kapcsolatok tükrében” című előadásában ismertette Környe történelmi múltját, a jelenlegi gazdasági szerkezetének kialakulását, a településen belüli kapcsolatrendszert a civil szervezetekkel, egyházakkal, a lakossággal, valamint a “Szülőföld programon” keresztül mutatta be az önkormányzat intézkedéseit, fejlesztési elképzeléseit. A “Szülőföld program” célja a környei gyermekek, fiatalok támogatása az önálló felnőttkor megkezdésében. Ennek egyik része az első lakáshoz jutó fiataloknak biztosít 500 ezer forint vissza nem térítendő támogatást, s szintén 500 ezer forint kamatmentes hitelt, míg a másik elemmel, a környei szülők gyermekei számára egyszeri 500 ezer forint elkülönítésére ad lehetőséget, amennyiben azt igénylik a gyermek megszületésének tárgyévében.

A diákok számára azért is volt hasznos a környei látogatás, illetve a ludwigsburgban Környéről hallott előadás, mivel döntő többségük az önkormányzatoknál vezetőként, illetve a közigazgatás más területén fog elhelyezkedni, s Baden-Würtenberg tartományban a települések 80 százaléka Környéhez hasonló, 5 ezer lélekszám alatti. Így az előadásokon keresztül betekintést nyerhettek, hogy a jövőben rájuk váró feladatokat milyen módon kezelik, oldják meg Magyarországon.

Az előadás után a felek arról is megállapodtak, hogy a környei önkormányzatnál a jövőben is örömmel fogadják a főiskola diákjait.