Környe története — jelene

Kör­nye köz­ség Komárom-Esztergom megyé­ben Tata­bá­nya megye­szék­helytől dél­nyu­gatra öt kilo­mé­ter távol­ságra fek­szik. Terü­lete 45 km2, mely­hez Kör­nye­bá­nya, Szent­györgy­puszta, Tagyos­puszta és Irtás­puszta is hoz­zá­tar­to­zik. Jelen­leg a lakos­ság lét­száma 4 500 fő. Az itt elő­ke­rült több ezer éves lele­tek alap­ján bizo­nyít­ható, hogy már a kő– és bronz­kor­ban is éltek köz­sé­günk terü­le­tén emberek.
A róma­iak uralma alatta kr. utáni IV.században fal­lal és tor­nyok­kal meg­erő­sí­tett város volt ezen a vidé­ken. Az Által-ér északi part­ján még ma is lát­ha­tók a római erőd­nek (cast­rum) maradványi.
A nép­ván­dor­lást követően két­száz­öt­ven évig ava­rok lak­tak a kör­nyé­ken. Az okira­tok sze­rint köz­sé­gün­ket elő­ször 1238-ban emlí­tik „Ker­nye” néven. A köz­ség létét bizo­nyít­ják az 1326–27-es és 1383-as okle­ve­lek is, melyek­ben „villa de Ker­nye” ala­ka­ban sze­re­pel a tele­pü­lés neve. A török hódí­tás előtt a falu Csák-birtok volt, és vám­já­val együtt Gesz­tes várá­hoz tartozott.
1743–1745-ben Ester­házy József gróf Salz­burg­ból, Ulm­ból, Bur­ger­land­ból és Moson megyéből néme­te­ket tele­pí­te­tett a faluba. A falu ekkor készült pecsét­jén a „Köves Kör­nye” elne­ve­zés szerepel.
1775-ben Fell­ner Jakab ter­vei alap­ján barokk temp­lo­mot építet­tek, mely tűz­vész áldo­zata lett. Helyére 1867-ben Ybl Mik­lós ter­vei sze­rint ma is működő roman­ti­kus temp­lo­mot építettek.
A kiegye­zés után Kör­nye gyors fejlő­dés­nek indult. Itt ala­kult meg az első vidéki hitel­szö­vet­ke­zet Koch Adolf plé­bá­nos veze­tés­éve 1887-ben. Egy évvel később új iskola, plé­bá­nia majd óvoda épült. Posz­toc­zky Károly föld­bir­to­kos Erdő­ta­gyo­son csil­lag­vizs­gá­lót és mete­o­ro­ló­giai meg­fi­gyelőál­lo­mást alapított.
Kör­nye­bá­nyán 1911-benmegkezdődött a szén­ter­me­lés. Ebben az idő­szak­ban vízi­mal­mot és kor­szerű hen­ger­mal­mot is léte­sí­tet­tek a faluban.
1923-ban fel­épült az új köz­ség­háza, amely a ami napig az ere­deti funk­ci­ó­ját, az önkor­mány­zati tevé­keny­sé­get tölti be.
A nem­zet­közi poli­ti­kai elvá­rá­sok­nak meg­fe­lelően 1947. augusz­tus 27-én Kör­nyén is jog­ta­lan kite­le­pí­tés tör­tént. Az ősla­kos­ság nagy részét, 101 csa­lá­dot, cse­kély ellá­tás­sal zárt teher­ko­csikba (”mar­ha­va­go­nokba”) kény­sze­rí­tet­ték, és őket Német­or­szágba szál­lí­tot­ták. Helyükre fel­vi­dékről, Csal­ló­köz­ből tele­pí­tet­tek át magyar ajkú csa­lá­do­kat. A tör­té­ne­lem kény­szerű népes­ség­moz­gá­sa­i­nak emlé­kére a leszár­ma­zot­tak és hoz­zá­tar­to­zók osz­lo­pot állí­tot­tak a temp­lom parkjában.
Az 1960-as évek­ben új kul­túr­köz­pont épült, amely ma „Falu­ház” néven működik.
1980-ban készült el az új, kor­szerű épülete az álta­lá­nos isko­lá­nak, amely 2001-ben Kis­fa­ludy Mihály tanító, isko­la­igaz­gató nevét vette fel.