Környebánya története

Környe­bánya történetének kezdete

A Tatai-medence hazánk és Komárom-Esztergom megye egyik legszebb táj­e­gysége. Dimbes–dombos táj, enyhe szelíd lankák követik egymást. A Gerecse, a Vértes hegység nagy­vadak­ban gazdag élővilága, a csodálatos töl­gyes, bükkös erdők, a szín­pom­pázó, az itt fészkelő és a ván­dor­madarak biz­tos élőhe­lye. A gyó­gy­hatású lev­egő klímája már az ősem­bert, az előem­bert is arra sarkallta, hogy itt teremtse meg otthonát. Az élővizek hal­bősége, az Által-ér kan­yargós vize, amely közel hozta a bakonyi vidék üdvö­zletét erre a tájra. Tehát min­den felté­tel adott volt, hogy az ember itt leteleped­jen, dol­goz­zon, gyarapodjon.

A történelmi múlt kutatá­sai folyamán bebi­zonyosodott, hogy az ősem­ber is lakta ezt a vidéket. Bizonyíték erre a Nemzeti Múzeum­ban őrzött, kifúrt fejű kőbalta, ame­lyet 1903-ban talál­tak a bányafeltárás során. A viharos történelmi századok nagyon sok embert sodor­tak a jobb lehetőség reményében erre a szépen szab­dalt környékre. A késői vaskor ide­jén ide­tele­pedett kelta népek meg­talált ötvös munkái, lósz­er­szá­mai, koron­gon készült agyagedényei, mind gazdag kultúráról árulkod­nak. A környéken végzett ásatá­sok során még kelta ere­detű faszekér marad­ványokra is bukkan­tak, ame­lyek a komáromi Vár­múzeumba kerül­tek 1903-ban.

Időszámítá­sunk első századában a Római Biro­dalom kiter­jesztette határát a Duna von­aláig, és Pan­nó­nia néven a mai Dunán­túl területén új provin­ciát alapí­tott. A II. század­ban a Tatai-medencében kiépült egy katonai erő­drend­szer, amely biz­tosí­totta a Briget­tio (Szőny), Alba Regia (Székesfe­hérvár), Sophi­ane (Pécs) hadi útvon­alait. Ez egy­ben katonai kiképző közpon­tként is működött. Logisztikai és után­pótlási felada­tokat is ellá­tott több tízezer katona részére. Ennek közpon­tja Quir­inum volt, vagyis amai Környe.

Itt akad­tak komoly erődítésekre utaló fal­marad­ványokra, a védelmi vonal egy-egy szá­mot­tevő pon­tjára. A későbbi századok­ban ezen meg­maradt kövek­ből építet­ték a környék települé­seit, várait, templomait.

A települést a kora közép­ko­r­ban kirá­lyi bir­tokként kezelték. A várm­egy­erend­szer kiépülése után, 1238-ban említik először egy hivat­a­los oki­ra­ton Kernye néven.  Majd Köves Környe, később a mai nevén, Környe településként élte történel­met for­máló nap­jait. A község határában Vértesi Lás­zló vezetésével végzett ásatá­sok nyomán elők­erült egy Árpád-kori  körtem­plom marad­ványa, ame­lyet vél­hetően a XIII. század­ban emeltek. Ez is bizonyítja, hogy a környék igen gazdag lele­tanyag­ban. Árpád bejövetele előtt lak­tak még itt avarok is. A fent említett ásatáskor 49 azonítható sírt talál­tak, ame­lyek alapján következtetéseket von­hatunk le az itt élők életmódjára.

A törökdúlás ide­jén a környék tel­je­sen elnépte­lenedett. A környező várak török kézen voltak, és sokáig az Oszmán Biro­dalom ren­delkezett ezen a területen.

Majd 1694 környékén a kálvin­isták népesítet­ték be e vidéket. A békés idők elősegítet­ték az átren­deződést. 1745-ben gróf Ester­házy József az újhitűeket erősza­kkal eltávolí­tatta, és helyükre Moson megyei néme­teket telepít­tetett. Az új telepe­sek 4–6 évi szol­gálat­mentességet kap­tak, hogy háza­kat építhessenek. A néme­tesítés mel­lett határo­zott katolizálás is érvényesült.

Az uraság mega­lapí­totta a plébániát, megépítette a halas­ta­vat a zsilipekkel, a kőgát­tal. A környék települé­seit is Környéhez csatolták.

A kiegyezés és a reformkor idősza­kában Ester­házy Mik­lós 1865–1866-ban új tem­plo­mot épít­tetett, és meghonosí­totta a fejlett mezőgaz­dasági kultúrát is. Kialakult a nagy­bir­tok– rend­szer, biz­tos megél­hetést adva az itt élőknek. A rohamos fejlődést a környező városok, fal­vak iparosítása, a vil­lamos ener­gia egyre nagy­obb használata hozta meg. Megépült a Környe – Pápa vasútvonal is. Koch Adolf vezetésével az első takarékpénztár is működni kezdett. Kisfaludy Mihály helyi tanító kezdeményezésére 1879-től mag­yar nyel­ven folyt az oktatás. Megin­dult a tatai szén­medence kiaknázása ezen a területen is, hiszen Vértes­som­lón már 100 éve, Tatabányán 10 éve volt hagy­ománya a bányászat­nak.  A környei plébá­nia és a helyi föld­bir­tokosok is hoz­zájárul­tak a Környétől dél-délkeletre lévő, mint­egy 4-km-re elhe­lyezkedő területeiken a szén­vagyon feltárására.

A környei bánya kezdete

A fes­tői Vértes hegység egyik északi nyúlványa, a Vértessomló-hegy tövétől 500 m-re 1903. február 16-tól kezdődően végezték az első kutató fúrá­sokat, ame­lyek már­cius hónap­ban is foly­tatód­tak. Először 44,9 m mélység­ben, más­fél méter, majd 78 m mélység­ben 0,8 m vastag szén­réteget talál­tak. Ezután befe­jezték a kutatást, mert később sem értek el jobb ered­ményt. Gyako­r­lati­lag évekig nem foly­tat­ták a munkát.

1907. május 31-én egy budapesti ügynök –név szerint Schwarcz Ignác –a fent nevezett kutató fúrá­sokra szén­jogi szerződést kötött a Környei Római Kato­likus Plébániá­val a feltárás alá vont területre.

Más­nap 1907. június 1-jén hasonló szerződés köt­tetett Posztóczky Károly környei föld­bir­tokos­sal. A szerződés értelmében, ha a beruházás meg­való­sul, és a ter­melés bein­dul, min­den csille szén után (1csille=kb.7mázsa) 20 fil­lér járandósá­got kap­nak a földtulajdonosok.

Schwarcz Ignác ezután mega­lakí­totta a Környei Kőszén­bánya Részvénytár­su­la­tot. Valószínű, pénzhiány miatt 1911-ig nem történt semmi. Azon­ban a szpon­zorok keresése sik­er­rel járt. 1911-ben a szénku­tatási jogot egy bécsi székhe­lyű bankc­so­port vásárolta meg. Az új tula­j­donosok, Gold­stein Izidor és Gold­schmied Náthán voltak. Koráb­ban, 1910-ben alka­lmi fúrá­sokkal 90 m mélység­ben 5 m vastag szén­telepet talál­tak. Ezért az új tula­j­donosok itt mélyítet­ték le a Lipót aknát. 1911. február 9-én Környe határában 2–3 m mélység­ben a fel­szín­től jó minőségű bar­nakőszenet talál­tak. Az első csille szenet február 19-én ter­melték ki. Május­ban kül­színi művelés­sel indult meg a ter­melés. Még ebben az évben megkezdték a Lipót akna mélyítését, amely 99,19 m mélységű lett. Ez lett a szál­lító akna.

1913 ápril­isától decem­ber 06-ig megépítet­ték a 81,44 mélységű Fer­enc aknát, ez volt a bánya légaknája. 1913. július 03-án a bány­atelek adomány­ozási  bánya­hatósági végtár­gyalá­son egy  koló­nia beépítettségű lakótelep megépítését tet­ték lehetővé a kiszol­gáló létesít­ményekkel együtt. A bány­atelepet  Hauser Leopold  lányáról nevezték el,  így lett Regina telep. Ebben az időben Krystufek Fer­enc  bányamérnök,  a tula­j­donosok meghatal­ma­zot­tja, volt a fejlesztés és az építés tel­jes körű vezetője. A cég­be­j­e­gyzés „Hungária Kőszén­bányászat Hauser Lipót és Tsa” néven történt. A mélyművelésű bány­atérség kiépítése 1914–1915-ben történt meg.

1915-től fejtéseket telepítet­tek, és gőz­erővel indult be a termelés.

Környe­bánya fénykora

A település eln­evezése Környéhez köthető. Először Környei– Bánya, majd Környe­bánya nevet kapta, ame­lyet büszkén emleget­tek akko­riban a környék lakói.

1913-tól két lakótelep kör­von­alai bon­takoz­tak ki: Her­mina és Regina  lakótelep. Mag­yarorszá­gon az akko­riban épült bányásztelepülések nagyon egysz­erű voná­sokat hor­doz­tak: min­dent a cél­sz­erűség és a prak­tikum határo­zott meg. Meg lehetett külön­böztetni a bányászhier­ar­chia szerint bány­atiszti, bányaaltiszti és bánya­munkás lakásokat.

A tiszti laká­sok zömében iker­házak voltak, a kispol­gári beren­dezés volt a meghatározó. Hoz­zá­tar­to­zott 400–600 négyzetméter kert, a laká­sok beosztása 2–3 szoba, beépített illemhely, nagy konyha, kamra, esetenként fürdő hely­iség is. Jó minőségű ivóvizet az utcáról kel­lett behor­dani a közös kerekes kútról. Később, ahol volt hely, saját maguk­nak kutat ásat­tak. Az udvaron nyári konyha, szépen gon­do­zott elők­ert és egyéb kerti épít­mények voltak. Fűteni öntött vaská­ly­hában vagy cserép­ká­ly­hában tudtak. A tár­sasági életet a bány­atisztek vit­ték, volt saját kasz­inójuk, kárty­aterem­mel, bil­iárd­dal és más szórakozató hely­iséggel. A kul­turális életet a 15 tagú fúvós zenekar is színesítette.

Az altiszti laká­sok egysz­erűen beren­dezett szobából, kony­hából (rakott tűzhellyel), kam­rából álltak. Átlag 90 négyzetméteres udvar tar­to­zott hozzá, és egy külön állat­tartásra alka­lmas   5x5 m-es terület. Itt néhány nyu­lat és egy – két mala­cot vagy kec­skét tar­tot­tak. Illemhely az udvaron volt. A szen­nyvíz az utcán kialakí­tott közös árokban folyt, és a települést átszelő patak­ban vezették. Öntöttvas kály­há­val fűtöt­tek ők is.

A munkás­laká­sok egy szobából, egy kony­hából, egy kam­rából, egy 5x5 méteres udvar­ból, illetve ugyanakkora állat­tartásra alka­lmas gaz­dasági udvar­ból álltak. Az illemhe­lyek az épület végén sorakoz­tak. Volt olyan is, hogy 8-an, 10-en lak­tak egy 36 négyzetméteres lakás­ban. Min­den lakás tar­tozéka egy kecskelábú asz­tal, egy vaságy és egy nagyon nép­sz­erű, tüc­sökká­lyha vagy máskép­pen hatoská­lyha volt.

1924-től min­den lakás­ban volt vil­lany. A telep­nek saját áramter­melő dinamója, és a bányá­nak nagy tel­jesít­ményű gőzgépe volt. A környező parasztháza­khoz képest az itteni laká­sok korsz­erűek voltak. A több mint 500 embernek sok örömet jelen­tett a munka­hely és a kis lakás. A munká­sok több­ségét úgy toborozták az ország min­den részéről. Jöt­tek a Felvidékről Gúta környékéről, Bor­sod­ból, Szabolcs­ból és más bányavidékekről. A kezdet kezde­tétől működött itt orvosi ren­delő, kasz­inó, általános római kato­likus elemi iskola, itt taní­tot­tak 1919–1930 között Kurucz János, Subiczki Antal, Hegedűs József, Bányai Emil. Majd elnépte­lenedett a település. A bánya a gaz­dasági vál­ság következményeként bezárt 1930. augusz­tus 29–én. A kiter­melt szén men­ny­iségét dr. Ajtai Zoltán és dr. Vitális István 1 395 483 ton­nában jelölte meg. Ez az üzem 15 éves idő­tar­tamát tek­intve, évi 93 032 tonna átlagter­melést jelen­tett, ami 7752 tonna havonta és 308 tonna naponta. A Tatabányai MÁK Rt. 1934-ben megvásárolta az összes létesít­ményt, a lakóháza­kat, a bányát. Újra próbálták indí­tani a ter­melést, de a futóhomok miatt fel­hagy­tak vele, és vég­leg befe­jezték a bányaművelést. Az ismét benépesült település laká­sait a benne lakók­nak eladták, ked­vezményes hitelre. A munká­sok más környék­beli bányák­ban helyezkedtek el. A gépeket lesz­erelték, egy részét Pusz­tavá­mon, a töb­bit a Pil­isi bányák­ban helyezték el. A második világháború Környe­bánya lélek­számához vis­zonyítva sok áldoza­tot követelt. 1944. augusz­tus 23-án a székesfe­hérvári Gestapo fel­szá­molt egy ellenál­lási gócpon­tot, és letartóz­tat­tak 15 szemé­lyt. Az itt lakó bányás­zok erős szak­sz­ervezetet működtet­tek, és így a baloldali ellenál­lási moz­gal­makhoz is csat­lakoz­tak. 1945-ben ez a térség fontos had­műveletek szín­tere volt: a Szőny – Százhalom­batta kőo­la­jvezetéket  bom­bázták az angolok,  ami a településtől 400 m-re van. Környe­bányát is érte több­ször légitá­madás. A harci cse­lek­mények miatt a lakosság több­ször menekülni kénysz­erült. Amikor az oros­zok elfoglalták a falut, a néme­tek bom­báz­tak. A közel­ben had­i­fo­golytá­bor működött, és ez is nehezít­tette az itt lakók helyzetét. A had­i­fo­glyok elhe­lyezése részben marhav­agonok­ban történt. Hol orosz, hol angol katonákat őriztek ott. 1945. január 1-jén az oros­zok összeterelték a férfi lakkossá­got, és elvit­ték „málenkíj robo­tra”, ahon­nan 24-en soha nem jöt­tek vis­sza. Ennek a kicsi település­nek 42 fő volt a háborús áldozata. Csak 1991-ben ada­tott meg, hogy tár­sadalmi össze­fogás­sal emléket állít­sunk nekik. Szomorú, de 1956-ban is szedett áldoza­tot a for­radalom. Egy ötödéves orvostan­hall­gató, Puskás Sán­dor életét vesztette a Mag­yar Rádiónál sebesült­men­tés közben október 23-án. Ezután békés évek következtek, de Környe­bánya folyam­atosan a lét – nem­lét határán moz­gott. Az élet furcsasága, hogy a bányászat miatt jött létre, és emi­att is került nehéz helyzetbe. A Regina telepet lebon­tot­ták a hat­vanas évek végén, megszűnt az iskola, majd az óvoda. A körülmények olyanná vál­tak, hogy aki tehette, elköltözött máshova. De 1990-től új fejezet kezdődött. Korsz­erűsítet­ték az elek­tro­mos hálóza­tot, és kiépítet­ték a közvilágítást. Részt vehet­tünk a tele­fon­fe­jlesztési pro­gram­ban is. Elkészült egy gyer­meküdülő és egy ökomenikus imaház.Fejlett egészségü­gyi és szo­ciális hálózat látja el a rás­zorul­takat. Szép üdülőövezet van kialakulóban. Környe Község Önko­r­mányzata min­dent elkövet, hogy az itt élők egyre jobb körülmények között élhessenek, és ne hagyják el a települést.

For­rás: Dr. Ajtai Andor és Dr. Vitális István Vértes szén­lelőhe­lyeiről röv­i­den. Szili Jenő Környei– Bánya és Svétecz Lás­zló saját gyűjtése nyomán