LEADER tájékoztató

leader-logoA Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség a nyár folyamán elkezdte a projektötletek gyűjtését a 2014-2020-as időszakra készülő Helyi Fejlesztési Stratégiához. A projektötletek egy előzetes igényfelméréshez elegendők, de az egyesület szeretné a helyiek ötleteit, terveit személyesen is megismerni, egyben tájékoztatást adni az új Vidékfejlesztési Program nyújtotta lehetőségekről, együttműködésekről. Ennek érdekében a közösség tájékoztató fórumsorozatot szervez, melynek egyik állomásaként szeptember 10-én (csütörtök) 17.30-tól a kömlődi Polgármesteri Hivatalban (Szabadság utca 9.) várják az érdeklődőket.

 A tájékoztató fórum napirendje:

  •  Tájékoztató a 2007-2013-as időszak vidékfejlesztési eredményeiről, tapasztalatairól
  • A Vidékfejlesztési Program bemutatása – önkormányzatok, civil szervezetek és vállalkozások lehetőségei
  • LEADER témakörök