Majdnem 190 ezer forint a hulladékból

Az októberi papírgyűjtésnek köszönhetően 188 ezer forinttal gyarapodott a környei általános iskola Diákönkormányzatának kasszája. A szervezet a bevételt természetesen a különböző versenyek díjazására, a gyerekek megajándékozására fordítja. A csütörtöki eredményhirdetésen az is kiderült, hogy a diákok közül az alsósoknál az 1.b, a felsősöknél pedig a 6.b volt a legszorgosabb.

Két napon át szállították az általános iskola diákjai október közepén a falu háztartásaiból összegyűjtött papírhulladékot az intézmény udvarán elhelyezett hatalmas konténerbe. A tanulók igen szorgosnak bizonyultak, hiszen több mint 9 400 kilónyi papírt gyűjtöttek össze, így 188 ezer forinttal gazdagították a Diákönkormányzat költségvetését. A szervezők a legserényebb osztályokat csütörtökön jutalmazták, de természetesen a hulladékgyűjtésből származó bevételt is a különböző versenyek legjobbjainak díjazására fordítják.

Az alsósoknál 824 kilóval az 1.b osztály végzett az élen, második lett a 4.a 759,5, míg harmadik a 3.a 716 kilóval.

A felsősöknél a 6.b igencsak kitett magáért, hiszen 1 474 kilogramm papírt szállított a konténerbe, de a 7.a is elismerésre méltó mennyiséget, 1 339 kilónyit gyűjtött össze. A harmadik helyen a 7.b végzett 778,5 kilós teljesítményével.