Slider

Üdvözöljük Környén!

2851 – Környe, Alkotmány u. 2. | telefon: 34/573-100 | kapcsolat: info@kornye.hu

Lassan húsz esztendős hagyomány, hogy novemberben egészségvédelmi programokra várják a diákokat a környei Kisfaludy Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában. Idén egy picivel később rendezték meg a programot, ezúttal december 1-jén szólt a délelőtt Láng Éva szervezésében a test és a lélek egészségéről, valamint a mozgásról.

Az iskola tornatermében gyülekeztek reggel a tanulók, ahol az egészségvédelmi nap kezdeteként Láng Éva, a Vöröskereszt környei szervezetének tanárelnöke köszöntötte a gyerekek mellett megjelent vendégeket, Maklári Éva tatabányai elnököt, valamint a környei vezetőséget, s azonnal át is adta a szót Andor Ildikó titkárnak, hiszen a helyi alapszervezet az iskolával karöltve november elején rajzpályázatot hirdetett a diákok számára „véradás” és „egészséges élet” témakörökben.

A felhívásra három korosztályban összesen 94-en neveztek alkotásaikkal, ennyien várták tehát izgatottan az eredményhirdetést, amely során kiderült, hogy műveik mennyire nyerték el a pályázat kiírói alkotta ítészek, valamint tanulótársaik tetszését, hiszen közönségdíjak is gazdára vártak. A legkisebb pályázók közül Kun Jázmin vehette át az első helyezettnek járó ajándékot, második lett Szommer András, harmadik holtversenyben Bartis Dorka és Juhász Enikő. A diákvoksoknál is szavazategyenlőség alakult ki, így Szommer András és Laki Lili is egy-egy ajándékcsomagot vehetett át.

A 3-4 évfolyamosok mezőnyében Andor Ildikó nem csupán az elsőségért, hanem a legtöbb közönségszavazatért is gratulálhatott Fóthi Miának. Második helyen végzett Kámán Kitti és Fikner Kevin, míg a harmadik Balogh Lili lett.

A felsősöknél Czigle Zsófia alkotása nyerte el leginkább a zsűri tetszését, második helyre sorolták Pethő Hanna művét, harmadikra Vadkerti Virágét és Csík Georgináét, Georgina a közönségdíjat is elnyerte.

Az eredményhirdetés után következtek az egészséges falatok, a Vöröskereszt környei alapszervezete ezúttal tejszelettel ajándékozta meg a diákokat, valamint a rajzverseny valamennyi résztvevőjét egy-egy cerbona szelettel jutalmazta. Az alapszervezet a pályázattal párhuzamosan a szülőkhöz is felhívással fordult „Add a véredet a gyermekedért (is)!” elnevezéssel: december 3-án 14.30 és 16.30 között rendkívüli véradásra várja az iskola diákjainak szüleit, nagyszüleit, idősebb testvéreit a Közösségi és Tájházban, a kampány jövő januárban, áprilisban is folytatódik. Az az osztály, amelynek diákjaihoz kapcsolódóan 2019 áprilisáig a legtöbb szülő, nagyszülő, testvér ad vért Környén, 100 ezer forint értékű, szabadon felhasználható ajándékutalványt vehet át jövő májusban, a véradókat köszöntő ünnepségen.

Mozgás, lelki egészség, egészséges táplálkozás – ezek szerepeltek az iskola további programjainak középpontjában, a diákok pedig bizony törhették a fejüket, hogy mely állomásokat válasszák ki a bőséges kínálatból.

Az iskola tantermeiben – a többi között – fogápolási tudnivalók, ringató, apiterápia, sóterápia, gyógymasszázs, aerobic, tai chi, gyógytestnevelés, jóga, aromaterápia várta a diákokat, megismerhették az energiaitalok negatív hatásait, hallhattak a Vöröskereszt történetéről, feladatairól, a kóláról, kávéról, csokiról, mint legális drogokról, s bepillantást nyerhettek a házi készítésű arcpakolások, szépítő krémek praktikáiba. Különböző játékok során tapasztalhatták meg saját bőrükön a másságot, s azt is, hogy vannak dolgok, amik csak együttműködéssel valósíthatók meg, vihetők végbe.

Az iskola ezúton fejezi ki köszönetét valamennyi résztvevő, segítő, előadó számára, akik hozzájárultak az idei, igazán színes egészségvédelmi nap sikeréhez, s hogy a diákok ezeken a területeken is minél szélesebb körű tájékozottságra tegyenek szert.
Köszönet!

A Kisfaludy Mihály Általános Iskola minden diákja és pedagógusa köszönetet mond azoknak a kedves és nagylelkű vendégelőadóknak, akik az egészségvédelmi napon eljöttek hozzánk, és bepillantást nyújtottak a világ, az egészség, a mozgás, a terápiás lehetőségek egy-egy szegletébe. Hisszük, hogy ezek a napok különleges lehetőséget jelentenek tanulóink számára a tanulásra, a világ megismerésére.

Köszönet Németh Amálnak, Simonné Venter Évának, Hoczhacker Csillának, Vanya Lászlónénak, Faragó Évának, Vadász Évának, dr. Sárossi Benedek Fogászati Centrumnak (Kruchina Zsófia, Bodroginé Kovács Erzsébet) dr. Niczinger Lászlónak, Glászné Geréd Eszternek, Maklári Évának, Andor Ildikónak, Jenei Zitának, Kissné Ágoston Évának és Wéberné Kerper Eszternek.

Köszönet a program szervezőinek, Láng Évának és Maticsné Szabó-Kovács Ágnesnek, a foglalkozásokat vezető pedagógusoknak Staudinger Ágotának, Novák Rékának, dr. Szemetiné Horn Bernadettnek, Királyné Kollerits Valériának, Horti Károlynénak, Tóth Zsoltné Mező Viktóriának, Riezingné Gáspár Tímeának, Takács Karolinának, Soltész Lászlónak, Sárosiné Rácz Gabriellának, Viskovics Andreának, Vági Erikának és minden segítő és felügyelő kollégámnak.

Trézlné Staudinger Csilla
intézményvezető

Megosztás