Megérkezett a Jézuska az óvodába

Csodaszépen feldíszített karácsonyfák fogadták kedd reggel a környei Vackor Óvoda gyermekeit, akik az ünnepre készülődve maguk is csinos ruhácskákban érkeztek az intézménybe. Az 1-es telephelyen a három csoportszobában azokat a fenyőket öltöztették ünnepi díszbe, melyek évek óta növekedtek az ovi udvarán, de a kicsiket természetesen leginkább az érdekelte, milyen ajándékok rejtőznek a fa alatt a dobozokban.

Az önkormányzatnak köszönhetően idén is rengeteg készség-, egyensúly- és mozgásfejlesztő játékkal, mesekönyvekkel, szerepjátszó eszközökkel érkezett meg a Jézuska az óvodába, s bár a kicsik játszószerekben eddig sem szenvedtek hiányt, érthető módon valamennyien a legújabbakat szerették volna kipróbálni. Már a közös ünnepség kezdetén is azt kérdezgették, hogy később ugye azért folytathatják a játékot?

Merthogy az intézményben hagyományosan műsorral is készültek a karácsonyi ünnepségre, s amikor a nagycsoportosok már valamennyien jelmezbe bújtak, illendően meghívták társaikat, akik érkeztek is szépen, sorban. A legnagyobbak betlehemi játékkal ajándékozták meg a többieket, s a szép karácsonyi történetet nemcsak eljátszották, de el is énekelték. A kisebbek verseltek, daloltak, a középsősök karácsonyi jelenettel készültek, s végül közös énekléssel zárult az ünnepség, hogy az ebéd után ismét belevethessék magukat a játék örömébe.