Megháromszorozza kapacitását a Bridgestone

A gépjármű gumiabroncsgyártásban világelső japán Bridgestone 505 új munkahely létrehozásával megháromszorozza kapacitását a Tatabánya-Környe Ipari Parkban lévő üzemében. A 267 millió eurós beruházás várhatóan 2017 első felében fejeződik be, a napi gyártókapacitás 12 ezer darabbal nő, aminek köszönhetően napi 18 ezer autógumit gyárthatnak az üzemben.

A Magyar Kormány üdvözli a projekt megvalósítását, mivel magas technológiai szintet képviselő, környezetbarát termelés valósul meg Tatabányán, több mint 500 közvetlen és még több, a beszállítóknál létrejövő közvetett munkahely létrehozásával.

A város iparfejlesztési törekvéseinek eredménye is ez beruházás – fogalmazott Schmidt Csaba tatabányai polgármester a Nemzetgazdasági Minisztérium sajtóközleményében foglaltakra. Elmondta: ennek a munkának köszönhetően az elmúlt két évben újabb vállalatok települtek az ipari parkba, illetve a régiek, hasonlóan a Bridgestone-hoz bővítették kapacitásukat. Tatabánya a továbbiakban is mindent megtesz azért, hogy ipari parkja az egyik legversenyképesebb legyen az országban. Beke László szerint ez a fejlesztés ismét bizonyítja a két település, Tatabánya és Környe példaértékű együttműködését. A község polgármestere kiemelte: a munkahelyteremtés mellett Környe szempontjából jelentősen növeli a beruházás értékét, hogy az a társaság hajtja végre, amelyet a település életében betöltött gazdasági szerepe és a vállalati társadalmi felelősségvállalás programja elismeréseként tavaly a falu Gazdasági Díjjal tüntetett ki.

Magyarország mára Közép-Kelet-Európa autóipari központjává vált, ezt erősíti az újonnan bejelentett beruházás is, amely hozzájárul Magyarország exportjának bővüléséhez. A külföldi befektetők érdeklődése Magyarország iránt folyamatosan nő, ezt mutatja egyrészt a folyamatban lévő projektek növekvő száma, másrészt a már bejelentett fejlesztések, átadott beruházások. A közelmúltban megkezdett autóipari beruházások teljes termelése nagyságrendileg 2%-ban fog hozzájárulni a magyarországi GDP-hez – olvasható az NGM sajtóközleményében.