A megszépült lelátóhoz jó csapat „dukál”

sport-lelátó_02Rövid kis ünnepség előzte meg hétfőn a Környe és Vértessomló öregfiú labdarúgócsapatainak mérkőzését a környei sportpályán, ahová abból az alkalomból érkezett Beke László polgármester és Khéner László, a Komárom-Esztergom Megyei Labdarúgó Szövetség elnöke, valamint az egyesület elnökségének tagjai is, mert megújult a lelátó.

Tisch Gábor elnök röviden felidézte az előzményeket, így elmondta, hogy a munkálatok az MLSZ országos sporttelep felújítási program II. ütemére benyújtott sikeres pályázatnak és az önkormányzat támogatásának köszönhetően valósulhattak meg.

sport-lelátó_07A korábbi lelátó már nemhogy a funkcióját nem töltötte be, de balesetveszélyes is volt, az új viszont 144 férőhelyes, támlás székeivel lehetőséget nyújt a pályán zajló események kényelmes, kulturált körülmények között történő megtekintésére.

A majdnem 3,6 millió forint értékű felújítást az MLSZ 2,5 millióval támogatta, a fennmaradó önrészt az egyesület a környei önkormányzattól kapott támogatásból biztosította – ismertette az elnök, aki mind Khéner László, mind Beke László számára köszönetét fejezte ki.

sport-lelátó_08A megyei LSZ elnökének kiegészítéséből kiderült, hogy tavaly és tavalyelőtt összesen 91 millió forintot osztottak szét, hiszen az MLSZ igyekszik megteremteni a kulturált sportolás feltételeit, ezért is szépülhetnek meg ország- és megyeszerte a pályák az ún. TAO-s pályázatok segítségével. Khéner László reményét fejezte ki, hogy a környei szervezet mind jobban fejlődik a következő időszakban, s hogy a megújult lelátó megtelik szurkolókkal.

sport-lelátó_13A vértessomlói vendégek egyesületi elnöke, Richter Tamás ajándékkal és egy csipkelődő jókívánsággal kedveskedett a házigazdáknak. Gratulált a megszépült környezethez, s azt kívánta a környeiek számára, hogy mindehhez legyen egy jó labdarúgócsapatuk is…

sport-lelátó_06