Megtanulom, megőrzöm…

99szivárvány-évzáróEz az este rólatok szólt, arról, hogy megmutattátok, mi mindent értetek el ebben az egy évben. Nagyon kívánom nektek, hogy a népi kultúra, a néptánc átjárja a szíveteket és bármikor hallotok népzenét, tudjatok rá örömmel, önfeledten, nyitott szívvel és nagy-nagy szeretettel táncolni. Ezekkel a szavakkal köszöntötte május 20-án Vastagh Richárd, a népművészet ifjú mestere a Kisfaludy Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola néptánc tanszakos diákjainak vizsgaelőadásán, évzáró műsorán a legkisebbeket.

Ahhoz, hogy egy művészetoktatási intézmény, vagy akár egy amatőr néptánccsoport működjön, három dolog kell. Kellenek hozzá a gyerekek, akik adottak, kell hozzá egy nagyon jó pedagógus, aki tyúkanyóként, Márti esetében tyúkapóként is összefogja a csoportot és megpróbálja minél értékesebb gondolatokkal, szellemi, testi és lelki felemelkedéssel ellátni őket. 100szivárvány-évzáróÉs a harmadik nagyon fontos része a közösségek alakulásának a szülők és nagyszülők. Ők, mint egy dúc, alátámasztják a gyerekek lelkét és támogatják őket minden olyan pillanatban, amikor erről, a néphagyományok, a népi kultúra értékének a megismerésének útjáról kicsit letérnek. Sajnos a mai világunkban nagyon könnyű letérni és ezért nagyon szeretném Önöknek megköszönni, hogy minden egyes pillanatban, amikor csak tudják, támogatják a gyerekeket, elvégzik ezt a csodálatos munkát – fogalmazott a néptánc-pedagógus, majd kérésére percekig szólt a taps a gyerekek, a szülők, nagyszülők, és egyáltalán nem utolsó sorban a „tyúkanyónak”, az évzáró műsorát színpadra álmodó és megvalósító László Mártának.

29szivárvány-évzáróDe a több mint 2 órás programnak nem ez volt az egyetlen mozzanata, amikor a vendégeket a látottak, hallottak vastapsra sarkallták, hiszen az egészen apróktól a továbbképzős tanulókig több korosztály többféle koreográfiával, tánccal, népi játékkal, dallal lépett színre, és adott ízelítőt nem csupán az elmúlt egy év, hanem a 11 ballagó diák esetében egy teljes évtized munkájából, fejlődéséből.

A környei általános iskolában 27 esztendeje indították be szakköri formában a néptánc oktatást, nehéz lenne megbecsülni, hogy az eltelt évek alatt hány apróság ismerkedett és szerelmesedett bele a táncba. Az idei évzárón azonban a korábbiakhoz képest gyakrabban csordultak végig könnycseppek az arcokon, s kezdődtek így a mondatok: nehéz most megszólalnom… Merthogy a 11 végzős fiatal már továbbképzősként köszönt el a kicsiktől és egymástól: azoktól a táncos társaktól, akikkel annak idején igaz, hogy csetlő, botló óvodásként, de annál lelkesebben adtak bele anyait, apait. Úgy, ahogy az évzárón tették az őket követők.

135szivárvány-évzáróMárti néni türelmesen mutatta meg újra és újra a lépéseket, a fogásokat. Amikor színpadra léptünk, először fel sem fogtuk a jelentőségét. Később erre is ráéreztünk izgalom, lámpaláz formájában. Évek múlva ez is elcsitult és már csak a tánc öröme maradt. Felidézni sem tudjuk, hány verseny, fellépés, élmény köt össze bennünket. Hány kilométert utaztunk közösen, mennyi időt töltöttünk öltözéssel, hajfonással. És a nyaralások. A felejthetetlen élmények: Szlovákia, Erdély, Montenegró, Bosznia, Németország. Itthon örömmel meséltük, milyen vastapsot kaptunk, hány euro-t dobtak a kalapba, mekkora volt a sikere a rögtönzött tengerparti fellépésnek. És akkor mi is nekünk a tánc? – tette fel a kérdést a ballagók nevében Szabó Karina, majd újabb kérdéssel folytatta: játék, humor, öröm, szórakozás, munka, szerelem, élmények, izgalom, siker? Talán mindez együttvéve. 144szivárvány-évzáróÉs mi a csoport? Összetartozás, barátság, egy másik család… – szólt a köszönet, később pedig a meglepetéstánc László Mártának a mögöttük álló évtizedért.

Az egészen aprók még nem sok mindent értettek a körülöttük zajló eseményekből, ám szüleik gondolatban már minden bizonnyal előrepergették a naptárt, s elképzelték, milyen is lesz, amikor az ő visszatekintő filmjük forog, s ők ropják az utolsó közös táncot…  Merthogy annak is elérkezik majd az ideje, s addig is kiváló példaként állhatnak előttük az idősebbek. Ezért is kérte László Márta a kicsiktől, hogy valamennyien nézzék végig az előadást, hogy meglássák azt a csodát, amit a sok éves kitartó munka adhat nekik: a tánctechnikát, a tánc, a mozgás örömét, a barátságot, amely összekovácsolta a legidősebb táncosokat is. Azt a kitartást, tudást, amely alkotásra is ösztönzi őket. 89szivárvány-évzáróŐk megtanulták, megőrizték és tovább is tudják adni, mert képesek rá. S nemcsak a nyelv, hanem kultúránk szeretetét is – fogalmazott, az „Örökségünk” című, közösen előadott dal refrénjére utalva: „Megtanulom, megőrzöm, tanítom, továbbadom, a szüleim nyelvét a gyerekeim hangján megkopni nem hagyom.”

Nem is akarom őket elengedni, az az igazság. Majd valamikor találkozunk! Leérettségiztek, következik az egyetem, diploma, de remélem, hogy találkozunk még! – 133szivárvány-évzárófordult a néptánc pedagógus a szavakat keresve a végzősök felé, akiktől Trézlné Staudinger Csilla Arany János soraival köszönt el: Nemes önbizalom, de ne az önhittség, rúgói lelkedet nagy célra feszítsék: legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben, ember lenni mindég, minden körülményben. Serdülj, kedves ifjú, poharam cseng érted! – Légy ember, ha majdan azt az időt éred.