Mindig a családjáért élt és dolgozott

Túl korán születtem. Most kellene, ebbe a jó világba! – fogalmazott kissé szomorkásan a 90. születésnapját ünneplő környei Mike Ferenc vasárnap szerettei körében. S valóban, ahogy gyermekei, s az őt köszöntő Beke László polgármester röviden felidézte a kilenc évtized eseményeit, bizony a sors nem mindig bánt kegyesen Feri bácsival.

A polgármester ünnepi gondolataiból viszont az is kiderült, hogy édesanyja, s édesapja is Környe szülötteként látta meg a napvilágot, s erre Feri bácsi mindig is büszke volt.

Ő 1922. április 11-én érkezett meg a Mike család újabb gyermekeként, ám szülei halála miatt hat testvérével korán árván maradt Szentgyörgypusztán.

1944-ben az Ukrán fronton megsebesült egy gránát repesztől, majd felépülése után a Morva határvidéken esett fogságba és a Foksányi gyűjtőtáborba került, onnan pedig a Moszkvától 3700 km-re lévő, Nyizsitagió melletti Lajtai fogolytáborba.

Feri bácsi még ma is pontosan emlékszik: két év és nyolc hónap után indulhattak haza, a debreceni tüzér laktanyába 1947. július 27-én érkeztek meg. Az év decemberében helyezkedett el karbantartóként a Bánhidai hőerőműben, s 1982-es nyugdíjazásáig kazánfűtőként dolgozott.

Feleségével, Ganzler Erzsébettel 1949-ben mondták ki a boldogító igent, egy év múlva megszületett fiúk, Ferenc, majd 1952-ben Erzsébet. Gyermekeik az eltelt évek alatt négy unokával és öt dédunokával ajándékozták meg Erzsi nénit és Feri bácsit.

A házaspár soha sem tétlenkedett, munka mellett földet műveltek, állatokat tartottak, Feri bácsi pedig „lemásolt” egy, a fogságban látott gépet, amivel drótkerítést lehetett készíteni. Kerítéseinek hamar híre ment, ezért 1967-ben megvásárolt egy félautomata berendezést, kiváltotta az iparos engedélyt, s a környék szinte valamennyi drótkerítését ő készítette. Bár nyugdíjazását követően felhagyott a drótfonással, szőlőültetvényt vásárolt az öreghegyben, ahol 2010 őszéig, 88 esztendős koráig művelte a területet, majd gyermekeinek ajándékozta.

Hálásak vagyunk a sorsnak szüleinkért. Éjjel-nappal dolgoztál értünk, hogy tanulhassunk, mi pedig most igyekszünk mindezt meghálálni. Példamutatással is, hiszen kevés olyan család él az országban, melynek minden tagja aktívan dolgozik, végzi a munkáját… Az emberséget, a becsületet, a tisztességet, a szeretetet, a ti kettőtök asztalánál tanultuk… – köszönték meg a 90 esztendő gondoskodását a gyerekek, Beke László polgármester pedig azt kívánta, hogy Feri bácsi jól megérdemelt pihenésének napjait gyermekei, unokái, dédunokái törődése, szeretete aranyozza be még hosszú-hosszú éveken keresztül.