Slider

Üdvözöljük Környén!

2851 – Környe, Alkotmány u. 2. | telefon: 34/573-100 | kapcsolat: info@kornye.hu

Bár már az október eleji forgalomba helyezést követően is szép számmal vették birtokba a Tatabánya és Oroszlány között létesített kerékpárutat, annyi kétkerekűt még soha nem látott az aszfalt, mint október 19-én, a Nagy Bebiciklizés napján. A gesztorönkormányzat a bringázás szerelmesei számára Kecskéd, Környe, Fácánkert és természetesen Oroszlány érintésével hirdetett pecsétgyűjtő versenyt, a programhoz kapcsolódóan Környe helytörténeti túrát szervezett, a gyerekek számára akadálypályát, közlekedési totót, s a 10 órai kezdésnél alaposan megtelt a sportpálya kicsikkel, nagyokkal. A nyitányra Beke László polgármester és Gyarmati István, a falu legidősebb, 99 esztendős lakója bringóhintóval érkezett, s ezzel Pista bácsi nagy álma vált valóra.

Ő ugyanis még pár évvel ezelőtt is fiatalosan pattant kerékpárra, s intézte ügyes-bajos dolgait, a polgármester pedig tavaly ígéretet tett: ha elkészül a kerékpárút, együtt kerekeznek rajta. Pista bácsi azonban ma már nem érzi biztonságban magát a nyeregben, ezért is érte hatalmas meglepetésként, amikor kiderült: a polgármester állja a szavát, és így is végigkerekezhetnek a kerékpárút egy szakaszán.

Kecskéd, Környe és Oroszlány polgármesterei 2016 márciusában írtak alá konzorciumi megállapodást a három települést és Tatabányát összekötő kerékpárút megvalósításáról, s egy 2017-ben sikeresnek bizonyuló pályázatnak köszönhetően 2018 őszén kezdődhetett meg az építése. A 13 km-es kerékpárút 1,2 milliárd forintból valósult meg, s létjogosultságát, a lakossági igényt is jelzi az október 19-ei rendezvényt kísérő kiemelt érdeklődés.

Az oroszlányi, „négypecsétes” nagytúrát 570-en teljesítették, a környei helytörténeti, sportpálya – Fácánkert – Által-ér – Bolgár kertészet – környei tó útvonalú távot 132 helybéli és 48 más településről, többségében Kecskédről, Tatabányáról, Oroszlányból, de Pécelről, Budapestről, Kisbérről, Székesfehérvárról is érkező. A környei helytörténeti bringatúra 180 résztvevője közül természetesen nagyon sokan „egy füst alatt” a négy pecsétet is begyűjtötték, így nemcsak a község, hanem a szomszédos város sorsolásán is eséllyel indulhattak a nyereményekért. Merthogy a szervezők igazán kitettek magukért, a bringásokat nemcsak értékes ajándékokkal kecsegtették, az állomásokon szíves vendéglátás, Környén például ízletes zsíros kenyér és tea várta, mindkettőből tekintélyes mennyiség fogyott el 5 óra alatt, hiszen folyamatosan érkeztek a pecsétet és kalóriapótlást gyűjtők.

Kora délutánra ismét benépesült a sportpálya területe, izgatottan várták a visszaérkezők a sorsolást, ám előtte a Bokodi Teremkerékpár Sportegyesület tagjai, köztük a környei Marosi Áron tartott lélegzetelállító művészkerékpár bemutatót Schön Martin edző irányításával, és részvételével. A honi és nemzetközi bajnokságokon ragyogó érmes helyezéseket elérő fiatalok, és világkupa bronzérmes edzőjük hihetetlen gyakorlatokkal kápráztatták el a közönséget, s minden bizonnyal több gyerkőc is megfogadta magában, hogy egyszer ő is megtanul így kerekezni.

Az első környei critical mass fotó elkészítése után volt, aki büszkén, volt, aki bizonytalanul válogatott a nyeremények között az akadálypályát leggyorsabban teljesítő gyerekek közül, a megmérettetést 2 korosztályban rendezték meg, s a hat legügyesebb vehetett át ajándékot. Korcsoportjában első lett Juhász Kristóf és Jeszenovics Róbert, második Magyar Kornél és Fehér Márk, harmadik Krupánszki Gréta és Nagy Miksa.

A más településről érkező helytörténeti túrázókra is értékes nyeremények vártak, a pumpát, KTM lakatot és sebességmérőt tartalmazó kerékpáros felszerelés készletet a hölgyeknél az oroszlányi Bakonyiné Guba Erzsébet, a gyerekeknél a tatabányai Bagó Luca, a férfiaknál pedig nagypapája, a szintén tatabányai dr. Bagó Attila vehette át. A környeiek a rendezvény ideje alatt reménykedve mustrálták a három KTM kerékpárt, bízva a Fortuna kegyeiben, mégis akadt olyan győztes, aki bár elnyerte, haza nem vihette. Merthogy a környei felhívásban szerepelt: a főnyereményekért kizárólag környei állandó lakhellyel rendelkezők kerekezhetnek, és kizárólag a sorsolás időpontjában, a helyszínen, személyesen vehetők át. Megilletődve lépkedett a gyermekkerékpár felé Troll Viktória, talán maga sem hitte el, hogy valóban a saját nevét hallotta a sorsoláskor, a női kategória győztese, Hujberné Szommer Anikó pedig szinte repült, s mint elárulta, egy tízéves kétkerekűt válthat le a vadonatúj bringával. A férfi kategória sorsolását követően többször is elhangzott Moncz István neve, mindenki izgatottan tekintgetett, honnan érkezik, ám mivel nem volt jelen, következett az újrasorsolás, amely Pakin Panawattanakul-nak kedvezett.

A rendezvény sikerét, népszerűségét jelzi, hogy már a program napján megszaporodtak a legnagyobb közösségi oldalon a bejegyzések:

  • Nagy bebiciklizés kipipálva!
  • Szuper nap volt!
  • Lehetne évente ilyen családi bebiciklizős nap szerintem!
  • Köszönjük szépen ezt a nagyszerű programot, mindannyian élveztük!
  • Mindent nagyon köszönünk!
  • Környén a zsíros kenyér mindent vitt! Köszönet érte, Anitáék nem győzték kenni! 
  • Remek idő, remek program! Ismételjük meg évente!

Az eseményhez, a kerékpárút átadásához és annak használatához kapcsolódóan a környei önkormányzat a kellemes, balesetmentes kerekezés érdekében szórólapot is készített, hiszen – ahogy benne is olvasható – a beruházás csak akkor válthatja be az önkormányzat és használói részéről a hozzáfűzött reményeket, ha valamennyien a szabályokat betartva, a biztonságos közlekedést a középpontba helyezve, egymásra odafigyelve kerekezünk két, illetve gurulunk négy keréken, vagy sétálunk a kerékpárúton.

A szöveges tájékoztató itt tekinthető meg: Balesetmentes bringázást kívánunk

Megosztás