“Nagyapám Betleheme” érkezett Környére

A környei önkormányzat ajándékaként a Los Andinos együttes karácsonyi műsorát tekinthették meg hétfő délelőtt az óvodások és az alsó tagozatos diákok a művelődési házban. A kicsiket a „Nagyapám Betleheme” című előadás olyannyira magával ragadta, hogy vastapsuk szinte végig kísérte, amikor pedig nem ütötték össze lelkesen tenyereiket, ámulva figyelték, miről is mesélnek, énekelnek a bácsik a színpadon, s milyen furcsa hangszereken muzsikálnak.

A történet mesélője gyermekkorát idézte fel, annak is egy decemberi napját, amikor nagyapja egy poros, fából készült Betlehemmel érkezett le padlásukról. Szépen letisztogatta, majd a kályhában lobogó tűz fényénél mesélni kezdett unokájának. A kisfiú számára régmúlt idők karácsonyi szokásai elevenednek meg, majd amikor elszunyókál, álmában távoli országokban jár, ahol az emberek szintén karácsonyra készülődnek.

Az együttes az előadás során a történetbe ágyazott dalok kíséretéül olyan hangszereket szólaltatott meg, mint a bőrduda, tekerőlant, furulya és tutuló, de a kisfiú álombéli utazása során a gyerekek örömére természetesen a tőlük megszokott andoki húros, fúvós és ütőhangszerek is főszerephez jutottak.