Napsugaras délután Környebányán

1kézműves-környebányaBár egész nap ontották az égi csatornák az esőt, a környebányai gyerekek csütörtök délutánja napsugarassá vált a tatabányai Családsegítő Szolgálat és Gyermekjóléti Központ munkatársainak köszönhetően, hiszen várta őket a Napsugár Játszóház, s megannyi kézműveskedési lehetőség.
A fiatal fiúk, lányok meg is töltötték a helyi Közösségi Házat, ahol a felnőtt segítők mellett ollók, ragasztók, különböző formájú lukasztók, színes papírok, ceruzák, szalvéták fogadták őket, s színesnél még színesebb gyöngyök, hogy mindenki kedvére választhasson.
2kézműves-környebányaVolt, aki „verdás” órarendet készített, volt, aki „lányosabbat”, s az ifjú hölgyek többsége azt a lehetőséget is megragadta, hogy szeptemberben eldicsekedhessen társainak a saját maga által megálmodott, gyöngyökből fűzött karpereccel, hiszen – természetesen – ezúttal is valamennyien hazavihették kézműves remekeiket.
13kézműves-környebányaA Napsugaras délután még emlékezetesebbé, nyáriasabbá varázslásáról a Gelato Italiano Kft. Környe gondoskodott, amely ízletes jégkrémmel ajándékozta meg a környebányai játszóház résztvevőit.
Köszönet a már hosszú ideje hagyományos, a nyári szünetben több alkalommal szervezett környei kézműves foglalkozásokért a TTKT ESZI Családsegítő Szolgálat és Megyei Módszertani Gyermekjóléti Központnak és kollégáinak! A játszóházak támogatója: Környe Község Önkormányzata.

14kézműves-környebánya 3kézműves-környebánya 4kézműves-környebánya 5kézműves-környebánya 6kézműves-környebánya 8kézműves-környebánya 9kézműves-környebánya 10kézműves-környebánya 11kézműves-környebánya 12kézműves-környebánya