Ne adjon esélyt a tolvajoknak!

Halottak Napja közeledtével szinte az egész ország útra kel. Sokan ellátogatnak a temetőkbe, hogy megemlékezzenek elhunyt szeretteikről, vagy pedig kihasználva a hosszú hétvégét, kilátogatnak a piacokra, vásárolnak. Ekkor sem szabad azonban megfeledkeznünk értékeink védelméről. Fogadják meg tanácsainkat, hogy ne váljanak tolvajok áldozatává.

A zseblopásokat jellemzően az utcán, illetőleg tömegközlekedési eszközökön, piacokon és bevásárlóközpontokban követik el. Éppen ezért pénzüket, bankkártyájukat, valamint egyéb értékeiket már akkor tegyék biztonságos, nem látható helyre, amikor elindulnak otthonról. Lehetőség szerint kabátjuk belső zsebében tárolják a pénztárcájukat, az irataikat, a telefonjukat. A PIN-kódot ne tartsák a bankkártya mellett! Igyekezzenek azt megjegyezni, vagy a kártyától jól elkülönített helyre, nem felismerhető módon feljegyezni! Ne tartsanak maguknál sok készpénzt, lehetőleg bankkártyájával fizessenek.

Fontos, hogy az értékeikre mindig ügyeljenek! A pénz- és irattárcát ne a táska, kosár tetején tartsák, de még a nadrág hátsó zsebeiben sincsenek biztonságban, csak a belső zsebek kínálnak megfelelő védelmet. Pénzüket kisebb címletekben, több helyen, irataikat pedig a lakás- és gépkocsijuk kulcsaitól elkülönítve tárolják! Hűvösebb időben a vastagabb felsőruházat miatt kevésbé lehet érezni, ha valaki belenyúl a zsebükbe, ezért külső zsebben ne tartsanak értéket! Tömegközlekedési eszközökön, különösen a fel- és leszállások alkalmával figyeljenek környezetükre, kézi-, illetve válltáskájukat szorítsák testükhöz és azt mindig tartsák maguk előtt.

Ha mégis megtörtént a lopás, és észre is vették a tolvaj cselekményét, lehetőség szerint ne szálljanak szembe a támadóval, mert általában nem egyedül „dolgozik”! Hívjanak segítséget, értesítsék a rendőrséget! Ha az iratok mellett a lakáskulcsot is elvitték, sürgősen cseréljenek zárat, ha pedig a bankkártyájuk tűnt el, azt azonnal tiltsák azt le!

A tömegközlekedési eszközöket igénybe vevők – amennyiben van rá mód – lehetőség szerint használják ki a pályaudvari érték- és csomagmegőrzőket. A közlekedési eszközökön és a temetők környékén fokozottan figyeljenek a zsebtolvajok, alkalmi tolvajok megjelenésére.

Komárom – Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság