Nem sebeket őrzünk, hanem tanulságokat és pozitív emlékeket…

jelenits-127_05Jelenits István piarista szerzetes érkezett pénteken a Feszty Árpád Polgári Kör meghívására a környei Művelődési Házba, az érdeklődők pedig – Láng Éva megfogalmazása szerint – másfél óra elteltével „mintha gyerekként ültek volna a mesesarokban…”

„Mivel pályafutása során mindig többféle feladatot kellett ellásson, a szó mai értelmében nem futott be tudósi pályát. A mai tudós egyfélét ismer, azt nagyon, máshoz azonban alig ért. A tanár úr foglalkozott nyelvészettel, irodalommal, képzőművészettel, filmmel, teológiával, bibliatudománnyal, esztétikával, pedagógiai kérdésekkel – ennyi irányban tevékenykedve nem lehet az ember az Akadémia doktora… Szerencsére már nem csak a diákjai ismerik és értékelik emberi és tanári működését, állami kitüntetések sorát is elnyerte (Széchenyi-díj, Corvin-lánc). Ezek a kitüntetések azonban egy percre sem változtattak rajta, ugyanolyan szerény és udvarias, mint amikor fiatal tanárként megismertem. Persze, ezen nem csodálkozom, már diákkoromban is láttam, a tanár úrnál soha nincs ellentét elmélet és gyakorlat között, amit tanított és prédikált, azt leginkább saját maga számára tartotta kötelezőnek.” – részlet Dr. Szabó András, piarista öregdiák az „Én szerzetesem” című írásából.

jelenits-127_04A 84 esztendős Széchenyi-díjas piarista tanár gazdag életútja, bölcs gondolatai és egyáltalán nem utolsó sorban a citátumban is kiemelt szerény jelleme ragadta magával a környei találkozón jelenlévőket, hiszen már bevezetőjében is így fogalmazott: azt kérték tőlem, hogy az életemről beszéljek, s én feltettem magamnak a kérdést; emiatt érdemes eljönni ide? De végül úgy éreztem, hátha más is kedvet kap…

A szerzetes percekkel később már egy római kerékpáros túra emlékét felidézve szólt az élő emlékezet fontosságáról, amely – igazolódott be annak idején Olaszországban – a székelyekre nagyon jellemző. Ott a nagyszülők gyakran mesélnek a régmúlt időkről a leszármazottaknak, jóról, rosszról egyaránt. Nálunk – említette saját példáját, hogy milyen keveset tudott a világháborúban életét vesztett nagyapjáról – úgy érezték, nem kell terhelni az utódokat a fájdalom emlékével… Pedig jó, ha emlékezünk… – fogalmazott, majd bő egy óra múltán hangzott el tőle a címadó gondolat: nem sebeket őrzünk, hanem tanulságokat és pozitív emlékeket…

jelenits-127_08A szerzetes saját életútjának olyan hétköznapi mozzanatait elevenítette fel, melyekről talán soha nem adott hírt a sajtó, nem lelhetőek fel a Wikipédiában, hivatalos életrajzi leírásokban… Mint ahogy a valamikori történésekhez kapcsolódó meglátásai sem érhetőek el az interneten.

A teljesség igénye nélkül: Jelenits István élete során összességében nagyjából 6 esztendőt, azaz 2 200 napot töltött diákoknak szervezett túrái során sátorban. Vallja: nem autóval, hanem gyalog, kerékpárral, csónakkal kell körbejárni a világot… Akkor válsz a részévé…

Könyvszeretet: annak idején édesapja, ha az általa olvasott könyvben a gyermekek számára is érthető tréfás, kedves fejezethez ért, „összecsődítette” a családot és felolvasta. Vallja: az olvasmányélmény ily módon történő megosztása közösségi élménnyé válik.

Egy tehetősnek mondható család gyermekeként, tizenéves gimnazistaként élte át a világháborút és a kitelepítésüket Nagyváradon. Tizenkettedik születésnapja jelenits-127_09szeretteivel már Budapesten „találta” nincstelenül, menekülőként. Mindenüket elveszítették, s ő 12 esztendősen így gondolta: ami ilyen könnyen elvész, ahhoz nem is érdemes annyira ragaszkodni… Vallja: e gondolat nélkül később nem lehetett volna szerzetes…

Budapesten gimnáziumi osztályfőnöke felismerte képességeit és látta, hogy milyen körülmények között élnek, ezért (hogy segítsen) javaslatára egy jómódú diáktársát kezdte korrepetálni: tekintélyes summáért. Akkor érzett rá, milyen jó dolog tanítani. Eligazodni a másik gondolatvilágában, észrevétlenül „rábírni” a tanulásra.

A háború utáni világba egy gyerek önállóságával nőtt bele, majd az ocsúdó világban vált felnőtté. Átélte, részese volt az iskolák államosításának, a piarista illegális ifjúsági munka kibontakozásának, az államosított iskola melletti gazdag szellemi világ megteremtésének. Az érettségit a már „visszakapott” piarista gimnáziumban szerezte meg. Az egyetemi felvételin egy kérdésre így válaszolt: jelenits-127_15„Ebben tévedett Lenin”…

1956-ot kispapként élte át, de hitte, hogy a kommunista társadalomban is van helye a keresztény értelmiségnek. Azt soha nem gondolta volna, hogy élete során ennyi átalakulást tapasztal meg, él át, de mindig is az vezérelte, hogy az átrendeződésben megtalálja az új lehetőségeket, s hogy diákjai „épkézláb életet éljenek”… S ahogy pénteken Környén elhangzott, ma már a valamikori tanítványai vették a munkáját: hogy megszülessék egy tisztább világ…