Népszámlálás!

Október 1-én megkezdődik az október 31-ig tartó, 2011. évi népszámlálás. Az idei népszámlálás – amely szám szerint a 15. a hazai cenzusok sorában – két tekintetben is az első. Ez lesz az első olyan átfogó nép- és lakásszámlálás az országban, amelyet az Európai Unió tagállamaként hajtunk végre, de első lesz az idei cenzus azért is, mert – a www.enepszamlalas.hu honlapon keresztül – először nyílik mód a kérdőívek elektronikus kitöltésére.

Az összeírás időszakát megelőző napokban, szeptember végén a számlálóbiztosok minden háztartásba eljuttatnak egy azonosító- és egy belépési kódot. Ezek segítségével lehet a kérdőíveket interneten kitölteni, október 1. és október 16. között. A kérdések helyes megválaszolását a programba épített magyarázatok segítik. A KSH azokra is gondolt, akik nem rendelkeznek internettel, de mégis szeretnék on-line visszajuttatni a kitöltött kérdőíveket.

Nekik lehetőségként több nyilvános közintézmény, pl. könyvtárak, faluházak, stb. internet kapcsolódási helye áll rendelkezésre az ország számos településén. Ezeken a helyeken az adatvédelem teljes biztosítása mellett nyílik lehetőség a népszámlálási kérdőívek számítógépes kitöltésére. Fontos, hogy az egy lakásban lakó személyekről szóló kérdőíveket tehát vagy interneten vagy papíron kell kitölteni.

Hazánkban ez év októberében csaknem 40 ezer számlálóbiztos közel 5 millió címet keres fel a népszámlálás lebonyolítása érdekében. A számlálóbiztosok sorszámmal ellátott hivatalos okmánnyal kötelesek igazolni, hogy megbízatásuk e munkára szól. Az igazolvány a garancia arra, hogy az illető a lakásba kizárólag a népszámlálás miatt szándékozik bejutni.

A lakosság védelmében a népszámláláshoz bármilyen módon kapcsolható bűncselekmények, szabálysértések megelőzése érdekében a Központi Statisztikai Hivatal és az ORFK együttműködési megállapodást kötött.

A népszámlálással kapcsolatos részletes információk a www.nepszamlalas.hu oldalon érhetők el.

Rendőrségi ajánlás a népszámlálás időszakára

2011. október 1-je és október 31-e közötti időben nép- és lakásszámlálásra, továbbá az ebből kimaradtak 2011. november 8-ig történő pótösszeírásra kerül sor. A bűnelkövetők viszont ebben az időszakban sem pihennek, kihasználhatják ezt a lehetőséget, hogy pénzhez, értékhez jussanak. Módszerük legfőbb jellemzője lehet például, hogy számlálóbiztosnak kiadva magukat kihasználják az emberek jóhiszeműségét, gyanakvásának hiányát és figyelmüket elterelve otthonaikba könnyű szerrel bejutva tőlük különböző értékeket (pl.: ékszereket, készpénzt, stb.) tulajdoníthatnak el. Rendőrségi tapasztalat, hogy a lopás tényét legtöbbször csak később észlelik a sértettek. Előfordulhat viszont, hogy a kiszemelt áldozat már azonnal észleli a lopást, de a rendőrség felhívja a figyelmet, hogy ellenállni csak az adott helyzet mérlegelésével szabad, mert az addig „csak” megtévesztésre, figyelemelterelésre koncentráló elkövető a zsákmány megszerzése érdekében, akár a testi épséget veszélyeztető magatartást is tanúsíthat, erőszakot alkalmazhat. Célszerű mások (szomszédok, járókelők) segítségét kérni.

Bárhol felbukkanhatnak az ország területén!

A bűnelkövetők kifinomult, modern hírközlési eszközökkel kommunikálnak, és sorozatban követhetnek el hasonló bűncselekményeket. A rendőrség kéri, hogy a későbbi felderítés érdekében a lehető legtöbb adatot próbálják megjegyezni az elkövetőkről, az általuk használt gépjárműről.

Miről ismerhető fel a számlálóbiztos?

Magyarország területén 2011. szeptember 27. és 30. közötti időben, mintegy 40 000 számlálóbiztos minden egyes lakott épületbe (lakás, családi ház) eljuttat egy-egy úgynevezett adatfelvételi csomagot. Ezen szerepel az összeíró személy neve, azonosítója és telefonszáma.

Az számlálóbiztosok személyét a Központi Statisztikai Hivatal

06-80-200-014, 06-80-200-224

ingyenesen hívható, zöld számain ellenőrizhetik le!

A számlálóbiztos magát számlálóbiztosi igazolvánnyal igazolja, amelyen szerepel a neve és aláírása, az azonosítószáma, valamint a kártya hátoldalán a település jegyzőjének az aláírása. A számlálóbiztosi igazolvány kizárólag a számlálóbiztos személyazonosságát igazoló fényképes igazolvánnyal (személyi igazolvány, jogosítvány, útlevél) együtt érvényes.

Amennyiben bármely okból kétsége merülne fel, értesítse a rendőrséget az ingyenesen hívható 107, vagy 112-es számon!

Hogyan előzhetjük meg a bajt?

A népszámlás időszaka mindenki előtt ismert. Annak érdekében, hogy ne váljanak trükkös lopás, vagy csalás áldozatává, készüljenek fel a számlálóbiztosok fogadására, akiknek érkezéséről az adatszolgáltatói csomagon vagy a címen hagyott értesítőn megadott elérhetőségen tájékozódhatnak. A népszámlálás során a személyes okirataikat a számlálóbiztosok nem kérhetik el, ők viszont hitelt érdemlően, okmányaikkal tudják magukat igazolni. A népszámlálókat nem kell beengedni a lakásba. Ha mégis beinvitálják az Önök számára idegen személyt, soha ne hagyják felügyelet nélkül! Több ismeretlen látogató esetén, ha lehetőség van rá, javasolt egy rokont, vagy szomszédot is áthívni a biztonság megteremtése érdekében. A számlálóbiztosok érkezése kiszámítható, de mint arra felhívtuk a figyelmet ebben az időszakban megjelenhetnek a trükkös csalók is. Az áldozattá válás elkerülése érdekében értékeit (ékszerek, készpénz, takarékbetétkönyv, bankkártya, stb.) kezelje a személyes okmányaitól (személyi igazolvány, lakcímkártya, útlevél, jogosítvány, TAJ kártya, adó kártya, stb.) külön.

Mi a teendő a bajban?

Azonnal értesítse a rendőrséget az ingyenesen hívható 107-es, vagy a 112-es segélyhívó számokon, vagy korábbi bűncselekményre utaló adat esetén névtelenül hívhatja a rendőrség által működtetett Telefontanú ingyenes számát is: 06-80/ 551-111.

népszámlálás-rendőrségi-ajánlás