Népszerű gyermekmisék

Kis József világi lelkipásztori munkatárs már egy négy évvel ezelőtti agapén is felvetette, hogy aggódásra ad okot a fiatalok elmaradása a templomokból. A tavaly decemberi, várgesztesi rendezvényen azonban már annak adott hangot, hogy van ministráns, hittanos bőven, akik megtölthetik a padsorokat.

Ezt a vértessomlói Hartdégen Márton is alátámasztotta az év utolsó hónapjának gyülekezeti eseményén, aki arról is szólt, hogy a szülők jelezték: számukra nem túl kedvező a vasárnap reggeli szentmise időpontja, ezért Bedy Sándor atyával felkeresték Oroszlányban Kutschi András prépostot, s megosztották vele a gondolatot: az egész vértesi lelkipásztori körzetet, Várgesztest, Vértessomlót, Környét, Gántot, Kecskédet és Oroszlányt összefogva szeretnének havi rendszerességgel gyermekmiséket tartani szombat délutánonként, ezzel egy jó közösséget kialakítani.

A gyerekmisék tapasztalatai nagyon kedvezőek. Eddig már több sikeres rendezvény valósult meg, a résztvevői szám pedig a kezdeti félszázról 100-120 közé emelkedett. Népszerűségét pedig bizonyította a szombati, várgesztesi, Kutschi András által celebrált szentmise is, amire megtelt a falu temploma a helyből és a környező településekről, így Környéről is érkező családokkal.