„Öltöztessük díszbe a lelkünket…”

36adventNovember 29-én, Advent első vasárnapján Környén is kigyúltak a Betlehemi jászol és az ünnepi díszvilágítás fényei. A szeretet ünnepére készülő környeiek ezúttal is zsúfolásig megtöltötték a katolikus templomot, majd a Vackor Óvoda és Bölcsőde előtti teret, ahová a gyerekek örömére a Télapó is megérkezett.

Dr. Árendás József önkormányzati képviselő, az egyházközség tagja köszöntötte vasárnap délután a jelenlévőket a környei katolikus templomban, Ady Endre „Az Úr érkezése” című versével hívva valamennyiüket Jézus eljövetelének várakozására. 3adventMára már mindnyájan elkészítettük az adventi koszorút, melynek meggyújtjuk első gyertyáját. A következő három vasárnap mindig eggyel többet fogunk meggyújtani, és így a világító gyertyák számának növekedése szimbolizálja azt a növekvő fényt, amelyet Isten Jézusban minden várakozónak ad Karácsonykor. Az igazi adventi koszorút két alakzat, egy kör és egy kereszt alkotja. A kör a Boldogasszony ölelését szimbolizálja, ez a fény óhajtásának, kívánásának és megőrzésének a kifejezése. A kereszt pedig maga az Ige, a Teremtő kiáradó fénye. Ennek a keresztnek a közepe Isten helye. Tehát a kör és a kereszt az Öl, az Ige és Isten hármasa. – fogalmazott, s Bedy Sándor plébános üzenetét is tolmácsolta: tiszta szívvel, bűnbánattal az Úr eljövetelére várva imádkozzatok! Emlékezzetek: Jézus így szólt tanítványaihoz: Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki!

6adventMa este meggyúlnak az ünnepi fények, melyek a karácsonyt, a megváltó születésének ünnepét, az arra való felkészülést teszik szebbé. Ünnep ez a mai nap, és ünnep advent minden napja, mivel egyre több gyertya gyullad meg az adventi koszorún, egyre szebbé válnak napjaink, mert kellően felkészülünk, és kívül-belül díszbe öltöztetjük magunkat szentestére és az azt követő karácsonyra. És a mai ünnepnél is a lényeg az, hogy belül díszbe öltöztessük a lelkünket, hiszen az igazi szépség, az igazi csoda az ott bent lakozik – hangzott el Beke Lászlótól. A polgármester mindazok számára köszönetét fejezte ki, akik segítséget nyújtottak az ünnepre való felkészülésben, s végül azt kívánta, hogy az adventi várakozást ebben az évben is az ünnep szeretetben teljes beteljesülése kövesse az otthonokban, a családoknál, a barátok között és az élet egész területén.

12adventNagy Péter tiszteletes Máté evangéliumából idézve prédikációjában így fogalmazott: Egyáltalán nem mindegy, hogy életünk nyomán mi marad utánunk és a maradó dolgok által érezzük meg azt, hogy egy embernek az élete hozott-e magával, hagyott-e maga után olyan dolgokat, amelyek építőek, gazdagítóak a világnak. Maradhat egy ember munkája, élete után nagy összevisszaság, amit hosszú éveken keresztül kell majd jóvátenni és jobbítani. De lehet nyomában áldás, amely még évek multán is termi gazdag gyümölcsét… Az advent annak az ideje lehet számunkra, hogy nem hiába várva, az a Jézus, aki mindezeket megcselekedheti velünk, újra elmegy mellettünk, találkozik velünk és szívünkben marad Szentlelke által, hogy jelenlétének áldása egyrészt a mi életünket, másrészt azok életét, akik velünk találkoznak mássá, újjá, megváltottá és reménykedővé tegye.

25adventA környei önkormányzat, a falu egyházközségei, valamint a Háromkirályok Alapítvány közös ünnepi rendezvényét a templomban az általános iskola énekkara, a Magyar Népdalkör, a Német Nemzetiségi Dalkör és a Vackor Óvoda és Bölcsőde kamarakórusának műsora, Szakálné Gaál Monika énekei és Popovics Milán orgonakísérete tette meghittebbé, amikor pedig a Betlehemi jászol, a község karácsonyi díszvilágítása mellett az Adventi koszorú első izzójának fénye is kigyúlt, az eddigieknél is még több környeit vonzott az óvoda előtti tér. Ott a környeiek karácsonyi vásári portékái mellett a kicsiket meleg tea, a felnőtteket forralt bor várta. A gyerekek örömére a Télapó is megérkezett. A kisfiúk, kislányok izgatottan, volt, aki mosolyogva, s volt, aki megszeppenve lépett a fehérszakállú elé, aki apró ajándékokkal hálálta meg a verseket, dalokat, rajzokat, s a szaloncukorból természetesen valamennyi apróságnak jutott.

47adventKét évvel ezelőtt 34 LED-es hópihedísszel és közel 700 méternyi fényfüzérrel bővült Környe díszvilágítása, tavaly pedig az új főtér ünnepi fénybe öltöztetésével. Idén ismét új karácsonyi dekorációt csodálhatnak meg a környeiek és a faluba érkezők: az önkormányzat 4,5 millió forint értékben vásárolt fénydíszeket, lecserélve, illetve áthelyezve az eddigi kék motívumokat, valamint folytatva a díszvilágítást a plébánia és a régi iskola előtt, és a Tópart utcában a sétányig.

Köszönet a drónnal készült fotókért Friedrich Istvánnak!

1advent2advent 4advent 5advent 7advent 8advent 9advent 10advent 11advent 13advent 14advent 15advent 16advent 17advent 18advent 19advent 20advent 21advent 22advent 23advent 24advent 26advent 27advent 28advent 29advent 30advent 31advent 32advent 33advent 35advent 37advent 38advent 39advent 40advent 41advent 42advent 43advent 44advent 45advent 46advent 48advent 50advent 51advent 52advent 54advent 55advent 56advent58advent

DCIM100MEDIADJI_0135.JPG
DCIM100MEDIADJI_0135.JPG
DCIM100MEDIADJI_0113.JPG
DCIM100MEDIADJI_0113.JPG
DCIM100MEDIADJI_0115.JPG
DCIM100MEDIADJI_0115.JPG
DCIM100MEDIADJI_0116.JPG
DCIM100MEDIADJI_0116.JPG
DCIM100MEDIADJI_0122.JPG
DCIM100MEDIADJI_0122.JPG
DCIM100MEDIADJI_0130.JPG
DCIM100MEDIADJI_0130.JPG
DCIM100MEDIADJI_0131.JPG
DCIM100MEDIADJI_0131.JPG
DCIM100MEDIADJI_0134.JPG
DCIM100MEDIADJI_0134.JPG