Őszi ízkavalkád

41salátaHetedik alkalommal hívta a környei Kisfaludy Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjait pénteken salátapartira Szarka Katalin, aki annak idején az egészséges étkezés jegyében tette le a gasztronómiai „csata” alapjait, s nem utolsó sorban azért, hogy a gyerekek is megtapasztalják: ősszel milyen sokszínű és zamatú gyümölcsök, zöldségek használhatóak fel a finom ételekhez.

Ezúttal nyolc csapat vágott neki a megmérettetésnek, ki az internetről szemezgetett, ki anyu jól bevált receptjével, s egyáltalán nem utolsó sorban buzdító mondatával felszerelkezve: “sok sikert, ügyik legyetek!”

2salátaAmíg a lányok, fiúk szeleteltek, aprítottak, reszeltek, kevertek, addig Horváth Gyuláné, Gabi néni is szorgoskodott, sorra érkezett a büfében található kínálatot felvonultató tálakkal, tálcákkal a főasztalhoz, hogy ő is érzékeltesse: milyen bőséges, változatos az egészséges péksütemények, tejkészítmények, nasik repertoárja.

A parti résztvevői hagyományosan választhattak, hogy sós vagy édes salátát készítenek, a nagyobb siker reményében esetleg mindkettőt. Ez utóbbi választás az egyik csapatnál okozott is pillanatnyi zavart, csupán az egyik fiú gyorsaságán múlt, hogy társa nem dúsította fel almával a görögsalátát. Ezúttal sem volt tehát hiány hagymában, uborkában, paradicsomban, almában, barackban, sárgarépában, salátalevélben, banánban, tejfölben, olíva bogyóban, csemegekukoricában, 1salátasajtban, szőlőben, paprikában, körtében és még sorolhatnánk az alapanyagokat, amikből végül elkészültek a remekművek: a remények szerint úgy, ahogy „a nagykönyvben meg van írva”…

Idén sem volt tehát könnyű feladata Gabi néninek és Szarka Katalinnak, akik Bagi Kevinnel, Hartmann Viviennel, Kugler Majával, Szőke Klaudiával és Bogár Dániellel kóstolta sorra a vitaminbombákat nemcsak az ízeket, hanem a finomság tetszetősségét, a tálalást, terítést is értékelve. A mezőny végül olyannyira erősnek bizonyult, hogy az értékelésnél holtverseny is kialakult.

26salátaSós kategóriában 29 ponttal Soós Krisztina és Benkő Lili, azaz a Nyam-nyam csapat végzett az élen. Mögöttük két ponttal maradtak csak le a dobogóról a Saláta bomba (Aknai-Mike Zsófia, Troll Viktória, Pethő Hanna, Lelkes Petra, Váradi Kira) és a Saláta Pillangók (Czigle Panna, Czigle Zsófia, Benkő Mirabella Niobé) tagjai, míg a bronzérmes Zeusz szakácsai (Nagy Mátyás, Karnuts Ferenc, Nagy Miksa Tamás, Mucsi Gergely) is 26 pontot gyűjtöttek be a gasztroítészektől.

22salátaAz édes saláták közül a legízletesebbet és legtetszetősebbet a Csini csajok, Hetzel Panna, Daróczi Vivien és Lóczi Katalin készítették. Második helyen végzett a Szupi salik (Soós Lili Zsófi, Pokornyi Tímea, Pokornyi Veronika, Somhegyi Katalin), harmadikon a Gyümölcs-álom (Riesing Csongor, Bencze Emese, Bencze Csaba, Balaskó Patrik, Matics Gergő).