Ismét piacoltak a környei hölgyek

16kulturális-piacMásodik alkalommal rendezte meg szombaton A Vértes Agorája a Nemzeti Művelődési Intézet Komárom-Esztergom Megyei Irodájával a Kulturális Piac elnevezésű börzét Tatabányán. A program ismét lehetőséget kínált a megye kulturális intézményeinek, művészeti csoportjainak, közösségeinek a bemutatkozásra, az érdeklődőknek a tájékozódásra, válogatásra. A piacon az X-Plor Tánccsoport és a Nő Klub másodszor képviselte Környét.

1kulturális-piacA rendezvény megnyitóján Schmidt Csaba, Tatabánya polgármestere azt hangsúlyozta, hogy a kultúrának is szüksége van egy találkozási pontra, hiszen gyakran előfordul, hogy egy-egy csoport szinte már az ország minden pontját bejárja, miközben elfordulhat, hogy saját településének adott részén még nem is ismerik. Ezért is remek alkalom az ilyen program, hiszen lehetőséget teremt a kulturális élet szereplőinek a bemutatkozásra.

2kulturális-piacBencsik János országgyűlési képviselő a találkozás üzenetét így fogalmazta meg: valamennyien érezhetik, hogy nincsenek egyedül, legyen a területük a tánc, a zene, kézművesség. A szivárvány hasonlatával élve így fogalmazott: ha valaki ebben a szivárványban valamely színné szeretne válni, akkor a kulturális piac biztosítja azt, hogy itt megtalálja a befogadó közösséget.

6kulturális-piacA rendezvényen a 2011 őszén megalakult környei Nő Klub másodszor mutatkozott be, s vonzotta színes, a kézműves technikák sokaságát felvonultató standjával a látogatókat. A hölgyeknek ezekben a napokban nem sok idő jut pihenésre, hiszen szerdán A Vértes Agorája és a környei Művelődési Ház közös Térségi Tehetségválasztó programján, a környei sportpályán ők is várják majd a diákok sokaságát.

IMG_4149A tavaly aratott sikert követően nem volt kérdés, hogy a második Kulturális Piacon ismét ízelítőt ad tevékenységéből az X-Plor tánccsoport is, amely jelenleg két korcsoporttal működik. A csoport kétszer vett részt a Magyar Táncsportok Szövetségének keretein belül versenyen, az egyik évben a felnőtt korosztály aranyérmet szerzett.