Posztumusz Díszpolgári Cím a Magyar Kultúra Lovagjának

Jövőre lesz negyedszázada, hogy Környén a március 15-ei megemlékezéshez kapcsolódóan megteremtették a Díszpolgári Cím adományozásának hagyományát. A falu legmagasabb szintű elismerését 1994-től napjainkig 17-en vehették át, a képviselő-testület idén először határozott a cím posztumusz odaítéléséről.

Környebányán a Hősi Emlékműnél tisztelegtek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc forradalom hősei előtt, akik – fogalmazott Svétecz László önkormányzati képviselő – a magyar történelemkönyv legdicsőbb lapjait írták, s 170 évvel ezelőtt olyan eszméket, célokat tűztek zászlajukra, melyek közül több csak pár évtizede valósulhatott. A jelenlévők a helyi felnőttek, gyermekek megemlékező összeállítása után az emlékműnél helyezték el a kegyelet virágait, majd a környei ünnepség kezdetén a római katolikus templomban Bedy Sándor plébános és Nagy Péter református tiszteletes tartott ökumenikus istentiszteletet.

A megemlékezés a Művelődési Házban folytatódott az általános iskola hetedik évfolyamos diákjainak, énekkarának, és az intézmény néptánc szakos tanulóinak ünnepi műsorával, a rendezvényt a Környe szlovákiai testvértelepüléséről, Tardoskeddről érkező, 1972-ben alakult férfikar katonadalokkal, Kossuth nótákkal színesítette.

A szabadságharc legnagyszerűbb napjait a tavaszi hadjárat, és az 1849. április 14-én kikiáltott függetlenségi nyilatkozat jelentette. A császári hadvezetés felmérve, hogy saját csapatai nem képesek leverni a szabadságharcot, az orosz cártól kért segítséget, mely haderővel kiegészülve, néhány hónap alatt vérbe fojtották azt. A világosi fegyverletétel után még egy vár, a komáromi erőd tartotta magát, de október elején ők is a harc befejezésére kényszerültek. Komárom jelmondata ez volt: „Sem csellel, sem erővel!” – hangzott el Beke László ünnepi beszédében. A komáromi hősök példát mutattak számunkra, s ha az értékei szerint próbálunk élni, nem járhatunk rossz úton. A hősiesség, a fegyelem, a hűség, az összetartozás, a bajtársiasság, a hazaszeretet példáját adták – fogalmazott a polgármester, beszédét azzal zárva, hogy kövessük hős elődeink jó példáját, s Jókai Mór gondolatait, aki csaknem fél évszázaddal a forradalom kitörése után így fogalmazott: míg magyar él, míg szabad ember él e honban, kegyelettel fognak visszagondolni ez évre, annak történelmére, s történetalkotó alakjaira.

Környén 1994-től hagyomány március 15-én a Díszpolgári Cím átadása, melynek odaítéléséről a képviselő-testület dönt az állampolgárok, civil és egyéb szervezetek javaslata alapján, a címet napjainkig 17-en vehették át. Idén a képviselő-testület a Tardoskedd és Környe közötti partnerkapcsolatok ápolása, fejlesztése területén kifejtett magas színvonalú, áldozatos munkája, hagyományőrző hitvallása és maradandó alkotásai, a környeiek számára is példát mutató életműve elismeréseként Buják Vincének, a Magyar Kultúra Lovagjának adományozott posztumusz Díszpolgári Címet, az elismerést lánya, Klena Bibiána vette át.

Az emlékező közösség az ünnepi programok zárásaként a Kegyeleti Parkban található Kopjafánál rótta le tiszteletét. Az önkormányzat nevében Beke László polgármester és Orlovits Tímea jegyző, a szlovákiai testvértelepülés, Tardoskedd képviseletében Halász Gabriella alpolgármester, Mészáros Imre képviselő, özv. Buják Vincéné, Klena Bibiána, Vanya István és Szabó Ferdinánd helyezte el a kegyelet virágait, valamint a német nemzetiségi önkormányzat, pártok, civil szervezetek, az általános iskola diákönkormányzatának képviselői, s a jelenlévők hajtottak fejet és gyújtották lángra az örök emlékezés mécseseit.

Buják Vince†

Buják Vince, a Magyar Kultúra Lovagja, Környe partnertelepülésén, Tardoskedden élt és dolgozott. Az 1947-es csehországi deportálások idején Tachovban született, de Tardoskeddet tekintette szülőfalujának, hiszen a család 1949-ben visszaköltözött, ő pedig a téli estéken már apró gyermekkorától követte, hogy köti édesapja a kosarakat, majd apránként ő is elsajátította a fortélyokat. A hagyományőrző mester a famegmunkálás szerelmese volt, de azon kívül számos kedvtelésnek hódolt: méhészkedett, szenvedélyes vadász volt, sőt vadászkutyákat idomított, madarakat nevelt, kötelet vert, kosarat font. A kosárkötés hagyománya Tardoskedden címmel saját könyvet adott ki 2004-ben. Az Élő Hagyományok Polgári Társulás tagjaival a kezdetektől színesítette a környei Nemzetiségi és Sörfesztivál kézműves utcáját, lelkesen, szívvel-lélekkel osztotta meg az érdeklődőkkel a hagyományos kézműves mesterségek titkait.

Faragásaival egyedivé és emlékezetessé tette anyatelepülését az odalátogatók számára. 10 évvel ezelőtt ő készítette el azt az emléktáblát, mely a két település közti partnerkapcsolati megállapodásnak állít emléket. E mellett már számos fafaragást készített Környe számára is. Kisebb faragásai, emléktáblái mellett a kitelepítés 70. évfordulójára készített egy emlékoszlopot, melyet tavaly júliusban avattak fel Környén. Rajta ez az idézet olvasható, amely minden bizonnyal Vince bácsi hitvallása is volt: a hűség csupán annyi, hogy néha szíved titkon megremeg, ha szülőfölded nyelvén szólva fordul feléd egy kisgyerek. Tavaly augusztusban ajándékozott Környe számára egy faragott emlékfát, melyet a partnerkapcsolati szerződés aláírásának 10. évfordulójára készített, és október 6-ára elkészítette a település számára az aradi vértanúk emlékművét. Tervezte még a trianoni emlékmű megfaragását, és egy emlékoszlop készítését Környebányára, de sajnos ezek a munkái az ez év január 19-én bekövetkezett váratlan halála miatt már nem készülhettek el. Alkotásai örökre megőrzik az emlékezetben.