Sarlós Boldogasszony-napi búcsú

körmenet42A Vértessomló melletti erdő szélén 1736 előtt kis kápolna állott, melynek szomszédságában remete lakott. 1736-ban Esterházy József a düledező kápolnát megnagyobbíttatta, szentéllyel látta el, s még abban az esztendőben Fahrer Krisztina polgárasszony megfesttette a bécsi kapucinusok templomában lévő, Kisdedét tejével tápláló Szűzanya kegyképének másolatát. Ezt az eredetihez érintette, s az óvári (Mosonmagyaróvár) kapucinusoknak ajándékozta. Innen hozta magával a képet András páter a vértessomlói remeteségébe, s a hagyomány szerint a Boldogságos Szűz itt valóban sok bajbajutott ember fohászát meghallgatta. A község ez alapján vált búcsújáró hellyé, ahova különösen Sarlós Boldogasszony napján zarándokolnak, ahogyan tették ezt július első vasárnapján is.

körmenet21A tápiósági katolikus hívők érkeztek elsőként vasárnap délelőtt, őket követték a kisbériek, a környeiek, a várgesztesiek, oroszlányiak, tatabányaiak, akik mellett az ország sok távolabbi településéről is idelátogattak egyéni, illetve szervezett csoportok. A zarándokokat és vendégeket Hartdégen József polgármester, Bedy Sándor plébános és dr. Kis József világi lelkipásztori munkatárs köszöntötte, köztük Czunyiné Bertalan Judit országgyűlési képviselőt, Beke László környei, Menoni Gabriella várgesztesi, Takács Károly oroszlányi, és Michl József tatai polgármestert.

körmenet67A menet a község kápolnájától indult a templom melletti téren felállított közösségi sátorhoz, ahol Hajdú Ferenc provikárius, a Székesfehérvári Egyházmegye püspöki helyettese üdvözölte a több mint ezer résztvevőt, s celebrálta a szentmisét.

A 2011-2012-es év a család jegyében telt a katolikus egyházban. körmenet117XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24, Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a Hit évét, melynek jegyében a somlói esemény szellemi üzenete is megfogalmazódott. A tematikus év legfontosabb célja hozzájárulni a Jézusba vetett hit megújításához, a hit újra felfedezéséhez, hogy így a keresztények hiteles és örömteli tanúbizonyságot tehessenek mindazok előtt, akik keresik Istent.

körmenet89 körmenet70 körmenet80