Segítség a rászorulóknak

Környe 76 hátrányos helyzetű családja közül a 39 legrászorulóbb vehette át kedden azokat az élelmiszer adománycsomagokat, amelyeket egy hete gyűjtött össze a Katolikus Karitász helyi csoportja. Bár egy ideig úgy tűnt, a tavalyi esztendőnél kevesebb tartós élelmiszert tudnak szortírozni, majd kiosztani, végül Erdei Józsefné vezetőségi tag örömmel állapíthatta meg, hogy szinte alig csökkent a mennyiség. Tehát, aki teheti, ma is segít rászoruló embertársain. A Húsvét jegyében meghirdetett gyűjtés eredményeként a szervezet 47 kiló lisztet, 39 kiló cukrot, 75 csomag tésztát, 15 liter olajat, 24 kiló rizst, 44 konzervet, s mellé számos „apróságot”: édességeket, kekszet, zsemlemorzsát, borsót, babot, lencsét, burgonyát ajándékozhatott a zömmel külterületen élő nélkülözőknek, számukra is könnyebbé, szebbé téve az ünnepet. A rászorulók és a Környei Katolikus Karitász nevében köszönet mindazoknak, akik adományaikkal mindehhez hozzájárultak.