Környei sikerek a várgesztesi terepfutáson

4,5-km-rajtKissé borús idő fogadta szombaton a Futapest Klub és a várgesztesi önkormányzat első alkalommal megrendezett terepfutó versenyének közel másfélszáz indulóját, akik a főváros mellett többek között Tatabányáról, Környéről, Esztergomból, Ecserből, Kistokajból, Hatvanból, illetve a szomszédos Vértessomlóról és Oroszlányból érkeztek a Vértes hegységben megbúvó kis faluba.
A 11,5 kilométeres távon 280 méteres, míg a rövidebb, 4,5 km-es távon 100 méteres szintkülönbséggel kellett megküzdenie résztvevőknek, de a szervezők a legkisebbekről is gondoskodtak, az óvodásoknak 200 méteres szoktató távot jelöltek ki.

futapest_06Környét három fiatal induló képviselte a rövidtávon, melynek több mint félszáz versenyző vágott neki, köztük Daróczi Vivien és Heztl Panna negyedikes diákok és Demeter Zalán, a Bárdos László Gimnázium 9. osztályos tanulója. A lányok szeretnek futni, rendszeresen járnak atlétikaedzésre, Zalán pedig a TSC-Geotech igazolt versenyzője, Reichnach Ferenc tanítványa.

A 10 éves lányok kategóriájában Panna bronzérmet szerzett, Vivien pedig mögötte, negyedikként ért célba. A lányok szépen teljesítettek, első versenyükön a 4,5 kilométert 31 perc 21 másodperc alatt gyűrték le. Zalán a 15-19 évesek korosztályában 3. helyezést ért el 18:42-es idővel.

futapestfutapest_03 futapest_05