Sütöttek, sütöttek… mézeskalácsot

img_3442Tizenegy nevező megszámlálhatatlan mézeskalács figurájából nyílt kiállítás a környei Művelődési Házban. A Német Nemzetiségi Önkormányzat Környe, a Vöröskereszt Környei Alapszervezete, valamint a Művelődési Ház és a Községi Könyvtár „Süssünk, süssünk… mézeskalácsot” című felhívására elkészített kompozíciókra személyesen, illetve az intézmény facebook oldalán lehet.

Készültek adventi koszorúk, korcsolyázó pár, háttérben egy hóemberrel, mézeskalács házikók és különböző figurák, de még a falu temploma és a szökőkút is látható az egyik összeállításban. Az, hogy mely alkotások nyerik el leginkább a környeiek tetszését, december 3-án 15 órakor derül ki, az első szavazó kedden már le is adta voksát. Advent második szombatján a szervezők az eredményhirdetés mellett izgalmas, mézes karácsonyváró programra is várják a falu apróságait, fiataljait, anyukákat, apukákat, nagyszülőket. 14 órától lehet mézeskalácsot díszíteni, s természetesen haza is vihetők a Weihnachtsbäckerei során felékesített mézes finomságok. A hagyo­má­nyok­hoz híven a falu karácsonyfáját is ekkor, december 3-án öltöztetjük ünnepi díszbe a „Süssünk, süssünk… mézeskalácsot!” eredményhirdetése után. A programokra mindenkit sok szeretettel várnak a szervezők!