Svábok élete fába vésve

11moser-kiállításMárcius 28-a, szombat délután 1 és 5 óra között még megtekinthető a környei Művelődési Házban Moser Ernő fafaragó, a „Svábok élete fába vésve” című kiállítás a Német Nemzetiségi Önkormányzat Környe szervezésében.

A művész e témájú tárlata pontosan 15. alkalommal mutatja meg az érdeklődők számára az elődök mindennapjait fába vésve, az alkotásokat a pénteki megnyitón Tirhold Kármen, a nemzetiségi önkormányzat elnöke ajánlotta a vendégek, köztük a vértessomlói általános iskola hetedikes diákjainak figyelmébe.

18moser-kiállításMoser Ernő az alkotásokat bemutatva egy tévhitet is eloszlatott. Mint mondta, sokan úgy tartják, hogy az 1700-as években azért szállították ide az ősöket, mert itt kaptak munkát. Ezzel ellentétben a valóság az, hogy a hajót, amivel ideutaztak, meg kellett venniük, az út árát ki kellett fizetniük és a felszereléseiket is maguk hozták. Amikor pedig itt kikötöttek, a hajót szétbontották, s a faanyagból építették meg a házaikat.

A kiállított tárgyak bemutatják a valamikori disznóvágást, báli mulatságot, aratást, különböző foglalkozásokat is megelevenítenek, s egyetlen cseresznyefába faragva a „svábsors” is megjelenik: a németek hajón való megérkezésétől a tragikus és fájdalmas kitelepítésükig.

12moser-kiállítás22moser-kiállítás 13moser-kiállítás 14moser-kiállítás 15moser-kiállítás 16moser-kiállítás 17moser-kiállítás 19moser-kiállítás 20moser-kiállítás 21moser-kiállítás1moser-kiállítás 2moser-kiállítás 3moser-kiállítás 4moser-kiállítás 5moser-kiállítás 6moser-kiállítás 7moser-kiállítás 8moser-kiállítás 9moser-kiállítás 10moser-kiállítás