Szabad a Téka! – egyre sikeresebb a könyvakció

Első alkalommal 2016-ban rendezett Szabad a Téka! elnevezéssel jótékonysági könyv”vásárt” a Magyar Kultúra Napja alkalmából a környei Művelődési Ház és a Községi Könyvtár. A tékaprogram akkor három napig várta az érdeklődőket, de olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy a szervezők tavaly már egy, idén pedig két hétig várták a könyvszeretőket naponta frissülő kínálattal.

16 asztalon, nagyjából ezerhétszáz, különböző témájú könyv, kiadvány sorakozott elrendezve a Művelődési Ház nagytermében új gazdákra várva január közepétől a végéig. Az első „Szabad a Tékát” egy jelentős darabszámú könyvhagyaték indította útjára 2 éve, azóta pedig szinte folyamatosan érkeznek a felajánlások és könyvek a Művelődési Házba, így a kínálat egyre bővül, de nemcsak évről-évre, hanem a program ideje alatt naponta is, hiszen ahogy böngésztek, válogattak az érdeklődők, és „csappant” a kínálat, a szervezők azonnal töltötték fel az asztalokat, hogy senkit se fogadjon foghíjas látvány. Ezt a „törzsvásárlók” is hamar megtapasztalták, sokan minden nap érkeztek és válogattak: szinte minden alkalommal sikerrel. Előfordult, hogy a könyv még az asztalig „sem jutott el”: egy tatabányai férfi a kezdeményezésről hallva pontosan 288 darab könyvet ajánlott fel, hozzájuk összesítést is készítve, így néhány leleményes „vásárló” már a listán megjelölte a Művelődési Ház munkatársai számára, melyeket szeretné hazavinni.

A két hét alatt nagyjából 7-800 könyv talált új gazdára, közöttük Záray Márta keresztlányának, Tücsök Marinak köszönhetően olyanok is, melyeket annak idején a legendás művészházaspár, Záray Márta és Vámosi János lapozgatott.

A könyvünnep érdeklődői saját lehetőségeikhez mérten ezúttal is jótékonykodhattak, az összegyűlt forintok hagyományosan a Vöröskereszt környei alapszervezetének büdzséjét gyarapították. Az adományláda bontásakor Andor Ildikó titkár a szervezőkkel együtt örömmel konstatálta, hogy abban 51.905 forint gyűlt össze, így a karitatív szervezet ennyivel többet fordíthat a szerényebb körülmények között élők megsegítésére, vagy programjaira.

A Művelődési Ház és a Községi Könyvtár már az áprilisi Költészet Napi „Vers mindenkinek” elnevezésű rendezvény előkészítésén is munkálkodik, így várja a még jó állapotú versesköteteket.