Szaporodnak a balesetek

Bővelkedett balesetekben a hétvége. Két súlyos és három könnyű sérüléssel, valamint 14 anyagi kárral járó közlekedési baleset a mérleg, ezért a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közúti közlekedésben résztvevők figyelmét a megváltozott körülményekre.

Egyre többször képződik köd, gyakrabban előfordulhat eső. A látási viszonyok romlanak, éjszakai és nappali fagyokra, valamint havazásra is számítani kell. Legfontosabb ilyenkor a közlekedési szabályok betartása! Fontos a láthatóság (látni és látszani). Egy fényvisszaverő csík, egy láthatósági mellény a gyalogosan vagy a kerékpárral közlekedőn életet menthet! Gépkocsik esetében gyakorta csak az egyik tompított fényszóró ég. Elindulás előtt ezeket is ellenőrizni kell! A hideg beálltával fontos megvizsgálni az akkumulátort, az ablaktörlőket, a mosóberendezést, a szellőztető-rendszert, a hűtőfolyadékot (!), valamint a gumik állapotát is.

Szükség esetén gumicserével (téli gumi!) kell biztosítani a gépjármű megfelelő tapadását. Miért kell a téli gumi? Hideg időben a nyári gumi megkeményedik, kaucsukká válik, ezért nem tapad megfelelően, és jelentősen megnő a féktávolság. A téli gumiabroncsok anyaga hidegben is megőrzi eredeti tulajdonságait. Speciális mintázatuk révén a jobb tapadás is biztosított.

A passzív biztonsági eszközök (biztonsági öv, gyermekbiztonsági rendszer) használata kötelező!

Mindezeken túl nagyobb figyelemmel, körültekintőbben, lassabban közlekedjünk, hisz mindenkit hazavárnak!

KEM RFK Sajtószolgálata