Szemét szemét hátán…

Pontosan egy esztendeje, tavaly májusban olvashattak a Környei Hírhozó hasábjain és itt, a község internetes oldalán arról, hogy egy kormányrendelet végrehajtásaként országszerte, így Környén is megszűntek a családi házas övezetekben a szelektív hulladékgyűjtő szigetek, kivéve a vegyes üvegek gyűjtésére szolgálókat. Már akkor megállapíthattuk, hogy – idézve a mondást – a puding próbája nem sikeredett túl fényesre, és a helyzet azóta még tovább romlott…

A vonatkozó, és az önkormányzatok számára kötelezően végrehajtandó kormányrendelet szellemében intézkedett a környei tavaly április végén, amikor a megadott határidőre elszállíttatta a falu négy pontján található szelektív szigetről a papíros és PET-palackos konténereket. A szelektív szigetek megszüntetéséről tehát nem a község önkormányzata döntött, ő végrehajtott egy számára kötelező érvényű kormányrendeletet. A falu vezetése akkor a hulladékgazdálkodási közszolgáltatójával folytatott közös jogértelmezés alapján a Béke lakótelepi szigetre visszaszállítatta a konténereket, s hangsúlyosan kérte a faluban élőket, hogy azokat csak a tömblakásokban élők vegyék igénybe, hiszen az ürítésük gyakorisága a korábbiakhoz képest nem növekszik. Ráadásul a Vertikál Zrt. az ingatlanoktól havi egy alkalommal mennyiségi korlát nélkül elszállítja az átlátszó zsákokban kihelyezett műanyag, fém és papír hulladékot.

Mindezek ellenére az eltelt egy évben folyamatosan visszatérő probléma és már-már kezelhetetlennek tűnik az a szeméthelyzet, amely a szelektív szigetek mellett kialakult a lakótelepen. Bár a közmunkások a munkájuk mellett igyekeznek rendszeresen elszállítani és az önkormányzat költségén elhelyezni a konténerek mellett gyűlő zsákokat, mintha szélmalomharcot folytatnának. A napokban már olyan mennyiségű szemét került lencsevégre, amely minden jóérzésű embert mélységesen felháborít. Ne feledjük azonban el, hogy ezeket a zsákokat a sörös dobozokkal, háztartási hulladékkal, mindenféle lim-lommal, emberek viszik oda szégyenkezés nélkül, az ott lakók elmondása szerint többen az éj leple alatt.

Mivel úgy tűnik, hogy az illegális szemétlerakók ellen a tiltás nem bizonyult túl hatékonynak, az önkormányzat pedig a továbbiakban nem kívánja finanszírozni a hulladék elszállítását, döntés született arról, hogy térfigyelő kamerát helyeznek el a terület megfigyelése érdekében. A szükséges engedélyeztetési eljárásokat követően, várhatóan egy hónap múlva beüzemeltethető a kamera, s talán valamennyi környei nevében megfogalmazható: bízunk benne, hogy nem falubeli(ek) tűnnek majd fel a felvételeken, de abban még inkább, hogy a következményektől tartva végérvényesen megszűnik a szemét tiltott lerakása a szigetek mellett.