Szép korúak köszöntése

3időseknapjaMár 23 esztendeje hagyomány Környén, hogy az Idősek Napja alkalmából a Vöröskereszt helyi szervezete vendéglátással, műsorral kedveskedik a község szép korúinak. A több mint kétszáz 70 év feletti, hosszú élet munkáját maga mögött tudó hölgyet és urat szombaton köszöntötték az általános iskolában.

Az ENSZ 1991-ben nyilvánította október elsejét az Idősek Világnapjának, s a Vöröskereszt környei szervezete is attól az évtől kedveskedik vendéglátással, ajándékműsorral a község 70 év feletti lakóinak. Idén a házaspárokat is számítva, majdnem félezer meghívóval invitálták a szép korúakat, s a szervezők a program kezdetén izgatott örömmel látták, milyen szép számmal érkeznek. Végül több mint kétszázan foglaltak helyet az ünnepi díszbe öltöztetett asztalok mellett az általános iskolában.

1időseknapjaSzeretettel gondolunk rájuk, s nem csak ezen a napon, hisz szeretetükkel, bölcsességükkel ők is mindig a rendelkezésünkre állnak. Tudják, mi a jó, amit tovább adhatnak, s tudják, mi a rossz, amit el kell kerülni a következő generációnak. Szüleink, nagyszüleink mosolya és gondoskodása rengeteg erőt sugároz felénk, a kitartásuk, szeretetük felbecsülhetetlen kincs a számunkra – köszöntötte a megjelenteket Eisenbart Győzőné. A Vöröskereszt helyi szervezetének elnöke Kerékgyártó Kálmán versrészletével kívánt valamennyiük számára hosszú, békés, nyugodt öregkort, erőt, egészséget és még sok örömöt: …számomra a mindennapok a legszebb ünnepek, melyek végén megköszönöm a küzdelmes életet. Számomra ünnep az öröm, ünnep a bánat, a fájdalom, ünnep az arcomon a mosoly…

7időseknapjaSzeretni a legcsodálatosabb dolog a világon. Mindegy hogy szeretetről vagy szerelemről beszélünk, de szeretni a legnagyobb öröm…. A szeretet végtelen, s határtalan. Minden ember tudja, hogy szeretet nélkül élni nem lehet. Ez az életünk ereje, amiből táplálkozunk… Olyan kicsi a szív, hogy fér bele mégis ennyi szeretet? Nem lehet tudni, de nem is ez a lényeg: hanem, hogy adjunk meg mindent szeretteinek, hisz ha mi adunk, kapunk is és így lesz teljes a világ. Együtt, szeretetben – ezekkel a gondolatokkal köszöntötte a szép korúakat Vadász Éva, a képviselő-testület Kulturális, Oktatási, Sport és Nemzetiségi Kisebbségi Bizottságának elnöke, aki zárásul azt kívánta, hogy még hosszú-hosszú esztendőkig érezzék családjuk, környezetük szeretetét.

Szintén hagyomány, hogy az Idősek Napi ünnepség keretében köszöntik a falu legidősebb lakóit, ám többen sajnos betegségük miatt nem vehettek részt a programon. Környe legidősebb hölgy lakosai 93 esztendősek: Lieser Andrásné és Gyimesi Józsefné. A falu legidősebb házaspárja már évek óta Mike Ferenc és felesége, Ganzler Erzsébet, akik 64 esztendeje, 1949-ben kötötték össze életútjukat. gyarmati-istván1920-ban született, szintén 93 éves a legidősebb férfi, Gyarmati István, aki – miután átvette Andor Ildikótól, a Vöröskereszt helyi szervezetének titkárától a virágcsokrot – humorosan így köszönte a köszöntést: megverem a csizmám szárát, csókolom az összes hölgy száját.

A program a tarjáni Echo gyermekzenekar és a kecskédi Bekka stúdió, a vendégeket is dalra fakasztó műsorával, majd ízletes és szó szerint tetszetős vendéglátással folytatódott. 16időseknapjaA Vöröskereszt helyi aktivistái ugyanis első alkalommal viselték azokat a hímzett kötényeket, amelyeket a szervezet emblémájával és magyaros virágmotívumokkal díszítettek.

A vöröskereszt vezetősége és tagsága nevében köszönet mindazoknak, akik anyagi, vagy egyéb támogatásukkal, a vendéglátáshoz nyújtott segítségükkel, sütéssel, főzéssel járultak hozzá, hogy idén is emlékezetes, szép ünneppé varázsolják az Idősek Napi rendezvényt. Köszönet az általános iskolának a terem biztosításáért, valamint Balaskó Istvánnak és zenekarának a talpalávalóért.

 

A rendezvényt anyagi hozzájárulásukkal és felajánlásaikkal támogatták:

 Andor János

Bella Sándor, Bella Sándorné

Bernhardt Bútor Kft.

Eck-Fa Kft.

Faforg Span Kft.

Gselmann Péter

Hartmann Mátyás

Kollár-Vill Bt.

Környe-Bokod Takarékszövetkezet

MUT Hungaria Kft.

Pákozdi Ferenc

Plantágó Gyógyszertár Bt.

Polgármesteri Hivatal Környe

Ráczné Encz Ida

Sándor János

Wéber István

 

Támogatók és segítők voltak:

Andor Ildikó

Andor János

Andor Jánosné

Andor Judit

Bacher Józsefné

Bagdi Jolán

Balaskó István és zenekara

Barta Gizella

Becker Istvánné

Bella Sándorné

Berényi Tibor

Bognár Levente László

Bogyó Antalné

Budaházi Jánosné

Czettisch Józsefné

Csík Sándor

Dein Andrásné

Dr. Bublovicsné Rajeczky Gabriella

Eck Csaba

Eck Csabáné

Eck Ferencné

Eisenbart Győző

Eisenbart Győzőné

Erdei Józsefné

Erdelics Ernőné

Erl Andrásné

Erl Józsefné

Erl Péterné

Ferge Jánosné

Futóné Bánáti Ildikó

Geiszt Imréné

Glász Józsefné

Golda Andrásné

Gselmann Péter

Halász Becker Anita

Hartmann Mátyás

Hartmann Mátyásné

Hartmann Nándorné

Herczeg Györgyné

Horthy Istvánné

Horváth Béláné

Jakobi Lászlóné

Kerecsényi Antalné

Kissné Ágoston Éva

Kolozsvári Józsefné

Kovács Imréné

Körmendi Zoltán

Laki Ferencné

Manczal Vilmosné

Mészáros Csaba

Németh Amália

Németh Lajos

Olcsváry Gyuláné

Pákozdi Ferenc

Pribéli Tamás

Pribéliné Wéber Noémi

Rácz Béláné

Ráczné Encz Ida

Sándor János

Sárközi  Sándorné

Somhegyi Kitti

Süli Sándorné

Szappanos Jánosné

Tárkányi  Károlyné

Tárkányi Károlyné

Tatai Józsefné

Tőberling Imréné

Vanya Balázs

Vanyáné Kalocsai Mária

Varga Katalin

Varga Sándor

Wéber Ádámné

Wéber István

Wittmann Ferencné

Wittmann Gézáné

Wittmann Istvánné

 

2időseknapja 4időseknapja 5időseknapja 6időseknapja 8időseknapja 10időseknapja 11időseknapja 12időseknapja 13időseknapja 14időseknapja 17időseknapja 18időseknapja 19időseknapja 21időseknapja 22időseknapja 23időseknapja 24időseknapja 25időseknapja 26időseknapja 27időseknapja 28időseknapja 33időseknapja 40időseknapja gyarmati-istván_03