Szerencsekívánó kotyolók

lucazas_06Talán soha nem fog kiderülni, hogy mennyire hoz valóban szerencsét minden év december 13-án a környei táncos kotyoló fiúk szerencseszalmája, az viszont biztos, hogy rajtuk nem múlik: László Márta kezdeményezésére negyedszázada kelnek útra Luca napján, s kotyolnak az iskola valamennyi osztályában, a Polgármesteri Hivatalban, a Vackor Óvoda és Bölcsődében és a Takarékszövetkezetben.

Szabad-e a kendtek tisztességes, becsületes házánál Lucázni? Szabad-e kotyolni? – hangzik ilyenkor a fehér ruhába öltözött, arcukat eltakaró fiúk kérdése, s bármennyire is tűnhetnek ijesztőnek, a válasz természetesen mindenhol „igen” – annak reményében, hogy mindenkinek jut a szerencseszalmából. Merthogy a Zala megyei Garaboncról származó kotyolás hiedelme szerint a szerencsekívánó strófák – mint például „Annyi malaca legyen kendtek disznajának, hogy az egyik ólból kifussanak, a másikba befussanak, és még a harmadikba is jussanak! Annyi lucazas_19kolbászuk legyen, hogy kertet lehessen vele keríteni! – közben elszórt szalma szerencsét hoz. De csak akkor, ha az utolsó szemig felszedik a földről, s erre a fiúk figyelmeztetik is a házigazdákat: „a szalma a földön ne maradjon, mert elviszi a szerencsét!”

 „Meghálálta” magát a hagyomány 25 évvel ezelőtti „meghonosítása”, hiszen bár a legkisebbek közül többen megszeppentek kissé az óvodában, a nagyobbak már felismerték az ajtó előtt várakozó, fehér ruhába öltözött fiúkat, s integetve mondták: jönnek a lucázók! S ha az ovisokon múlik, akkor igencsak szép esztendőnek néznek elébe, hiszen az apróságok egyetlen szalmaszálat sem hagytak kárba veszni.

A szerencsekívánó, termésvarázsló út a fiúk számára mindenesetre azonnal kézzel fogható, elfogyasztható bőséget termett Luca napján, hiszen a kosaruk szokás szerint megtelt édességgel és gyümölccsel.