Szeretetük felbecsülhetetlen kincs

Sokadik alkalommal találkoztak pénteken az Idősek Klubjának környei és vértessomlói tagjai, hiszen a közös, tartalmas összejöveteleik már szép múltra tekintenek vissza. Ezúttal a somlói Művelődési Házban gyülekeztek, ahol a klub kollektívája és a házigazdák igazi családias hangulatot varázsoltak a szépen megterített asztalokkal, ízletes vendéglátással, s egyáltalán nem utolsó sorban a színes, szívből jövő műsorral.

A vendégeket – köztük Igó István polgármestert, Krüpl Etelkát, a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnökét, Mecsei Ilonát, az Egyesített Szociális Intézmény igazgatóját – Halász-Becker Anita szolgálatvezető köszöntötte, kiemelve, hogy szüleink, nagyszüleink mosolya, gondoskodása ad erőt nekünk, kitartásuk, szeretetük felbecsülhetetlen kincs.

Az idős ember nem szabályokat mond, nem tanításokat osztogat, hanem saját élettapasztalatát adja át. Ezt az ösztönös tenni akarást csak egyetlen módon tudjuk megköszönni: ha odafigyelünk az idősekre. Ez az ünnep alkalmat kínál, hogy éreztessük, mennyire fontos részei az életünknek. Az élet gazdagabb lesz, ha megtöltjük a hétköznapok néhány percét a rendkívülivel, az emberivel, az udvariassal, az ünneppel – fogalmazott a program kezdetén, amely valóban szívből, szeretetből jött létre.

Azért vannak a jó barátok… dúdolták a meghívottak az általános iskola énekkarával, Tóth Ákos és Tóth Balázs szavalatával ajándékozta meg a szép korúakat, Hetzl Eszter és Takács Szófia pedig gyermeki „bölcseletekkel” csalt mosolyt az arcokra. Az unokák, dédunokák tapasztalásai között elhangzott, hogy a nagypapa és nagymama pusztán a két kezével csodákra képes. A nagymama úgy köt, horgol, hímez, mint senki más. A nagypapa számára pedig nincs olyan játék, amit ne tudna megjavítani. A nagyszülőktől fontos információkat tudhatunk meg, például azt, hogy anya sem volt matekzseni. A nagyi mindig ráér – gondolják az unokák – ami ugyan nem egészen igaz, de az időbeosztásuk valóban lazább. A nagymamák azért ducik, mert tele vannak szeretettel. S a legfontosabb: a nagyszüleink nélkül soha nem tudnánk, hogy mennyire jó unokának lenni…

Az őszi találkozót szintén visszatérő vendégként színesítették a környei Nő Klub tagjai, akik ezúttal sem üres kézzel érkeztek somlóra. Vitték magukkal a szemnek kedves kézműves tárgyaikat, díszeiket, azokkal is jelezve, hogy a kreativitás és értékteremtés nem korhoz kötött…