Színesednek az övek

1övvizsgaA februári, Csákváron tartott övvizsga után a napokban Környén is elérkezett az az akár történelminek is nevezhető pillanat, amikor a Gyémánt Kempo SE sportolói hazai környezetben bizonyíthatták, hogy méltóak a következő tanuló fokozat megszerzésére.

A Gyémánt Kempo SE Környe fennállásának történeti naptárában minden bizonnyal színesen jelenik meg a 2014. június 21-ei dátum, hiszen ez volt az első alkalom, amikor „otthon” rendeztek övvizsgát.

A Kisfaludy Mihály Általános Iskola tornatermében pontosan egy 5övvizsgatucat, négy fehér és nyolc citromsárga öves kempoka várta izgatottan a vizsga megkezdését, a hangjukat mégis szinte alig lehetett hallani. Aztán később felcsattantak a vezényszavak, s a gyerekek, fiatalok majdnem három órán keresztül hajtották végre rendkívül fegyelmezetten és kitartóan a vizsgáztató mesterek utasításai alapján – a kívülálló számára olykor szinte teljesíthetetlennek és embert próbálónak tűnő – a feladatokat, gyakorlatokat, hogy a vizsga végére „ledolgozzanak” egy kyu-t. Merthogy a kempo sajátosságaként a tanuló fokozatokat a fehér övet jelentő 12 kyu-tól csökkenő sorrendben számolják, s 9övvizsgabizony nem kis utat kell bejárni a nullás fekete öv eléréséhez, majd pedig tovább, a szamuráj fokozatokat jelző danok gyűjtéséhez.

Az biztos, hogy a sikerrel vizsgázó fiatalok elindultak az úton, s nemcsak a színesedő öveket, de Kyoshi Takács Attila (5.dan), Dencinger Dávid (2.dan), Brandl Attila (1.dan) és Bognár Levente (1.dan) mesterek dicséretét is kiérdemelték helytállásukkal, felkészültségükkel.

Mostantól citromsárga övet (11 kyu)15övvizsga viselhet Bolemányiné Koós Szilvia, Ambrus Sándor, Máté Márk és Gécsi Diána, s narancssárgát (10 kyu) Tóth Hunor, Tóth Szabolcs, Adamek Lili, Csík Ádám, Pirityi Dominik, Varga Levente, Heszler Boldizsár és a csupán 7 esztendős Bukovics Ervin.

A jelenleg 28 tagot számláló és az idei évben számos országos bajnoksági érmet begyűjtő Gyémánt Kempo SE kempokáit a Nemzetiségi és Sörfesztiválon is láthatja a nagyközönség, a sportolók július 12-én 18 órától tartanak bemutatót a kézilabda pályán.

2övvizsga3övvizsga 4övvizsga 6övvizsga 7övvizsga 8övvizsga 10övvizsga 11övvizsga 12övvizsga 13övvizsga 14övvizsga 16övvizsga 18övvizsga 19övvizsga 20övvizsga21övvizsga