Szivárványos körút Erdélyben

A Szivárvány Táncegyüttes bátor hegymászó részére, aki 2012. július 27. napján nem mindennapi kitartásról és merészségről tanúbizonyságot téve, halált megvető bátorsággal a csúcsra mászva felgyalogolt a Torockói Székelykő 1128 méteres sziklagerincére… – áll azon az Oklevélen, amely igazolja a környei szivárványos táncosok „végtagjai nem kímélését”. De a gyerekek tánc közben sem kímélik „végtagjaikat”… Erről is tanúbizonyságot tettek Erdélyben. S őket és kísérőiket az oklevél mellett még számtalan élmény emlékezteti hosszú éveken át a szivárványos erdélyi körútra… ahonnan fájó szívvel indultak haza, s azzal az ígérettel, hogy jövőre visszatérnek…

„Magyar, német és szlovák elemek keverednek a környei Szivárvány Táncegyüttes repertoárjában. A sokszínű csoport táncában benne rejlik a múlt, jelen és jövő… Környe lakossága a történelem kényszerű népességmozgásának következményeként keveredett német nemzetiségű és a Csallóközből áttelepített magyar ajkú családokkal. Érthető az ezerarcú múlt, és éppen ezt a sokszínűséget hivatott szimbolizálni a csoport neve. A nemzeti hagyományok mellett a tagok felelősségüknek érzik a felvidéki szokások felelevenítését is… A székelyudvarhelyi rendezvényre az Artera Alapítvány meghívására érkeztek…” – a többi között ezek a sorok jelentek meg „Szivárvány a Sokadalom egén” címmel a székelyudvarhelyi Míves Emberek Sokadalmának Lapjában július végén, amikor a környei fiatal táncosok – régi álmot váltva valóra – Székelyföldön is megmutathatták, milyen páratlanul sokszínűek és tehetségesek.

A fellépésig és az erdélyi körútig azonban hosszú út (szó szerint is) és tervezgetés, izgalom, majd egyre türelmetlenebb várakozás vezetett. Mígnem elérkezett július 26-a, s a hajnali indulás…

A folytatásról László Márta szervező, táncegyüttes vezető számolt be útinaplójában:

Az ártándi határátkelőig meg sem álltunk, majd hosszabb pihenő következett Királyhágón. Első célunk Torockó volt, ahol az unitárius egyház turistaházában már vártak minket. A szobák elfoglalása után útnak indultunk, hogy bejárjuk a tordai hasadékot. Ez a több mint 300 hektáros természetvédelmi terület számtalan csodájával tárult elénk mind geológiai, mind növénytani, állattani szempontból.

Torockó az egyik legszebbnek tartott Európa Nostra Díjas település Erdélyben, a Világörökség része. Megnézve a települést, s annak nevezetességeit, egyfajta időutazásban volt részünk. Az utókornak megőrzött szász stílusú fehér házak között a hegyből fakadó forrás vízéből merítve vizsgáltuk, vajon igaz-e a monda: Torockón kétszer kel fel a nap… S valóban, a település fölé magasló, 1130 méteres Székelykő sziklatömege mellett balra kel, majd megbújik mögötte, s onnan kikerülve újabb napfelkeltének lehettünk szemtanúi.

A kíváncsiság vezérelt minket, amikor nekivágtunk a Székelykő meghódításának. Keményebb túrának bizonyult, mint gondoltuk, de végül mindenki teljesítette. Este levezetésként a rendszeresen Torockón táborozó kolozsvári Zurboló Táncegyüttes műsorán kapcsolódtunk ki.

Következő napon indultunk tovább Székelyudvarhelyre, ahova az Artera Alapítvány meghívására a Míves Emberek Sokadalmára voltunk hivatalosak. Első délutánunk a fellépésre való felkészüléssel, önálló műsorunk bemutatásával telt a rendezvény helyszínén, a Székely Támadt Várban.

Népművészeti kiállítás és vásár, szórakoztató programok, koncertek három napon át – ez jellemzi dióhéjban az udvarhelyi sokadalmat, melyben nekünk is részünk volt.

Másnap Szejkére, Orbán Balázs, a legnagyobb székely, író, etnográfus egykori birtokán lévő síremlékéhez látogattunk el, majd fél napos kirándulást tettünk a parajdi sóbányába. Nagy élményt jelentett mindenki számára a 120 méter mélyen elénk táruló földalatti csoda, Európa legnagyobb látogatható, ma is működő sóbányája játszóterekkel, templommal, kiállításokkal.

Útban a székelyudvarhelyi szállásunkra nem hagytuk ki a gyerekek által elnevezett „Köcsögfalvát”, Korondot sem, hiszen mindegyikünk vágyott bámészkodni, vásárolni és alkalomadtán alkudozni is a népi portékára. Az estét a Székely Támadt Várban töltöttük, ahol a Heveder zenekar koncertjén és táncházán vettünk részt.

Következő nap reggelén útra keltünk Csíkszeredára, ahová a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes meghívására érkeztünk. Meglepetésünkre a táncosok ajándékokkal „sztárcsapatként” fogadták együttesünket: körbevezettek székházukban, előadást rögtönöztek, majd bevonták a csoport tagjait is a több mint egy órás közös táncba. Látva az ottani profi tánckar tudását, lelkesedését, megállapítottuk: joggal vihetik ők az erdélyi magyar kultúra hírét Dél- Koreába a Világkiállításra, melyre augusztus 9-én utaznak.

Rövid városnézés után ellátogattunk Csíksomlyóra, a magyarság nemzeti búcsújáróhelyére, majd továbbutaztunk Lázárfalvára, az András Alapítvány rendezvénybirtokára. Az alapítvány birtoka egy régi malom épületegyüttes, mely az évek során felújításra került. A páratlan természeti adottságokat figyelembe véve lelkes és szorgalmas kalákások segítségével sikerült „lakhatóvá” tenni a birtokot.

A gyermekek számára rendkívüli élményt jelentett – többek között – a csűrben alvás, a bátrabbaknak a szabadban mosakodás, a hajnali madárles, s házias székely ételek kóstolása.

Másnap a csoport tagjai által nagyon várt kirándulás következett a Szent Anna tóhoz, Európa egyetlen természetben megmaradt vulkáni tavához. Mielőtt megmártóztunk a tóban, egy helyi kísérővel bejártuk a Mohos tőzegláp védett területét, megismerhettük kialakulását, növényvilágát és láthattunk tengerszemeket a cölöpökkel megerősített „fajárdáról”.

Este vendéglátónk, András Mihály, a Hargita Együttes vezetője csíki táncokat tanított majd – csűr ide, csűr oda – a 21. sz. csodájának köszönhetően éjszakába nyúló projektoros mozizással zártuk az eseménydús hetet.

Az utolsó reggel kissé szomorúan csomagoltunk, megígértük a kedves házigazdáinknak, hogy jövőre visszajövünk…

A hazaút gyorsan eltelt énekkel, anekdotázással, s nem utolsó sorban már a jövő évi tábor tervezésével.

Erdélyi nagykörutunk nem jöhetett volna létre Környe Község Önkormányzata, az „Értetek Nebulókért” Alapítvány, a Szülői Munkaközösség, a Szivárvány Táncegyesület és a szülők támogatása nélkül! Továbbá köszönetet mondunk csoportkísérőinknek, Staudinger Ágotának, Farkas Évának, s végül, de egyáltalán nem utolsó sorban a sofőröknek, Berényi Tibornak, Varga Péternek, Reményi Sándornak, akik biztonságosan, balesetmentesen levezették a több mint két ezer kilométert.

Köszönjük!

László Márta