Tavaszváró a napközi otthonban

7tavaszváróBár a hőmérő higanyszála továbbra sem mutatja az ilyenkor megszokott értéket, a környei Idősek Napközi Otthonába hétfő délelőtt beköszöntött a tavasz: a szívekbe legalábbis biztosan. A klubtagokat a tavaszváró programon Halász-Becker Anita szolgálatvezető köszöntötte, s idézte fel a keresztény világ legnagyobb ünnepéhez, a Húsvéthoz kapcsolódó szokásokat, vallási eseményeket, babonás félelmeket.

1tavaszváróNagypéntekről például elhangzott, hogy a paraszti életben ezen a napon tiltották az állattartással, földműveléssel kapcsolatos munkákat, nem sütöttek kenyeret, mert attól tartottak, hogy kővé válik, nem mostak, hogy a ruha viselőjébe ne csapjon villám, és nem fontak.

A Húsvét szimbólumairól a klubtagok azt is megtudhatták, hogy régen a barka bolyhos virágainak különleges gyógyerőt tulajdonítottak, a tojás pedig az élet újjászületésének, a termékenységnek a legősibb jelképe, hiszen bármilyen kicsi is, a világegyetem nagyságát, s az élettelenből az élőbe való átmenet rejtélyét jelképezi.

2tavaszváróA szolgálatvezető köszöntőjét a Vackor Óvoda nagycsoportos gyerkőceinek tavaszi verses, dalos, játékos ajándékműsora követte, meghatott, boldog mosolyt csalva az arcokra. S minthogy annak idején ők is ugyanezekkel a dalocskákkal ismerkedtek meg gyermekkorukban, a „Tavaszi szél vizet áraszt” című népdalt már az idősekkel együtt énekelték a kisfiúk, kisleányok, méltán érdemelve ki előadásuk végén a vastapsot, majd az ízletes süteményeket, az egyik fiúcska által isteninek nevezett teát és a papír húsvéti nyuszikat.

11tavaszváróAjándékból természetesen a klub tagjainak is jutott, hiszen az otthon dolgozói már napok óta szorgoskodtak, s készítették a hímes tojásokat, melyekből ezúttal az urak locsolkodás nélkül, sőt, a hölgyek is választhattak. S a meglepetések sora ezzel még nem ért véget. Bella Sándorné, Éva néni, aki szabadidejében szívesen horgol, három ajándékmamusszal érkezett, amiket az ovisok segítségével sorsoltak ki a klubtagok között.

3tavaszváró 4tavaszváró 5tavaszváró 8tavaszváró 6tavaszváró 10tavaszváró 12tavaszváró bellasándorné 14tavaszváró