Telt házas Vackor Gála

„…Sok gyerek, sok cseprő-apró, és közöttük brummogatva ott táncolt az a csöpp boglyos, lompos, loncsos és bozontos, piszén pisze kölyökmackó. És ott maradt akkor óvodásnak Vackor…” A Vackor Óvoda és Bölcsőde első alkalommal 2004. november 19-én rendezett gálaműsort abból az alkalomból, hogy az intézményt elnevezték Kormos István verses meséjének főhőséről, a piszén pisze kölyökmackóról.

Bár a Művelődési Ház felújítása, később pedig az intézmény új épületének átadása miatt három esztendőre megszakadt a gálasorozat, 2014-től folytatódott, és azóta minden évben – így péntek délután is – zsúfolásig telt a színházterem szülőkkel, nagyszülőkkel, testvérekkel, barátokkal, ami egyáltalán nem meglepő, hiszen az óvoda hat csoportjával több, mint 150 apróság lépett színpadra.

A megjelenteket elsőként Pekár Zita megbízott óvodavezető köszöntötte, hangsúlyozva, hogy ezek az ünnepek a gyermekek életében is rendkívül fontosak. Mérföldkövek, amelyek örök élményként ivódnak az emlékezetükbe. A szülők, a nagyszülők, a barátok, az ismerősök jelenléte szeretetet sugároz feléjük – fogalmazott, Tendzin Gjaco-t idézve: a gyermeknevelésben a szeretet a leghatékonyabb eszköz.

Óvodapedagógusaink igyekeztek a csoportok érdeklődésének, összetételének megfelelő produkciót kitalálni és megvalósítani a mai gálaműsorra, ami összességében az intézményünkbe járó kisgyermekek sokszínűségét, sokféleségét tükrözi. Sok-sok igyekezet, odafigyelés, gyakorlás bújik meg a csoportok előadása mögött – ajánlotta a produkciókat a vendégek figyelmébe, a kicsik pedig valóban színes, sokszínű csokrot nyújtottak át bájos előadásaikkal.

A legkisebbek, a 3-4 esztendős Sünikék édes kiskacsákká változtak, a Napocska csoport tengerészekké, míg a Csigák Márton napi libákká. A Nyuszik fergeteges indiántáncukkal bizonyították, hogy egyáltalán nem alamuszik, a Ficánkák pedig a „Reggeli készülődés” elnevezésű műsorukkal valószínűleg rácáfoltak az otthoni reggelekre, hiszen frissen pattantak ki az ágyból, zokszó nélkül mosakodtak, és széles mosollyal mostak fogat is. A Katica csoport fiúi, lánykái elegáns viseletben versekkel, énekekkel, táncokkal érkezett, az óvodapedagógusok, dadusok pedig László Márta felkészítésében és közreműködésével meglepetésként Felvidéki karikázóval zárták a színpadi produkciók sorát.

A gála azonban ezzel természetesen idén sem ért véget, hiszen csak ekkor érkezett el a gyerkőcök számára minden bizonnyal legünnepibb pillanat: a hatalmas csokoládétorta, amelyből valamennyi apróság élvezettel majszolhatott.