„Ő a természet legcsodálatosabb ékköve…”

1nőklub-nőnapMeglett nők vagyunk mind, megéltünk már ezt-azt az életünk során, nőnapot is jó párat, de ilyet, hogy saját magunkat köszöntjük. És ez már a második évad… – két évvel ezelőtt ezekkel a gondolatokkal köszöntötte Barta Sándorné a Nő Klub tagjait, pénteken pedig már a negyedik közös Nőnapi ünnepség érkezett el.

A Művelődési Ház olvasótermében feldíszített asztalon hagyományosan pezsgő, üdítő, finomabbnál-finomabb házi sütemények sorakoztak, körülötte pedig a mára szinte egy nagy családdá kovácsolódott hölgykoszorú, amely ismét igazolta: az erősebb nem képviselői híján is gondoskodnak a vidám hangulatról, önmaguk köszöntéséről.

3nőklub-nőnapNők voltunk: gyerekként, kislányként, kamaszként. Mikor szerelmesek voltunk, nők voltunk. Aztán anyák lettünk, aztán ápolók lettünk. Unokák jöttek és nagyanyák lettünk, de akkor is nők voltunk. És még mindig nők nagyunk, de Ti egy kicsivel többek vagytok, mert csodákat készítetek… – köszöntötte a hölgytársakat Németh Lajosné. Marika felidézte a kezdeteket, az egyre ügyesedő mozdulatokat, amelyek mára csodaszép remekeket varázsolnak papírból, fonalból, üvegből, harisnyából, cérnából, fából, műanyagból. A tárház kimeríthetetlen, mint ahogy a hölgyek is.

2nőklub-nőnapS a méltatás nem csupán a tehetségüknek szólt, hiszen a klub életében is elérkezett az idő, amikor úgy érezték, hogy mindez forintokra váltható, jótékonyságra, örömszerzésre fordítható – hangzott el Marikától, aki a klub tagjaival együtt arra is büszke, hogy ténykedésük a tavalyi esztendőben két elismerést is kivívott. Tatabányán az első Kulturális Piacon Dombi Ildikó, a Nemzeti Művelődési Intézet főosztályvezetője figyelt fel a hölgyekre és a kézműves csodákra, decemberben pedig az önkormányzat Kulturális, Oktatási, Sport és Nemzetiségi Bizottságának elismerését vehette át Németh Lajosné.

Marika zárásként azt kívánta, hogy az eddigi lelkesedésüket megőrizve folytassák munkájukat, legyen az idei évük is sikeres, hogy továbbra is szívük legtisztább érzéseivel segíthessék a szerényebb sorsú gyerekeket és időseket.
7nőklub-nőnapBarta Sándorné előadásában rímekbe szedve hangzottak el nőnapi gondolatok, amelyekkel a Szentgyörgypusztán élő Varga János ajándékozta meg a hölgyeket. A férfi egykoron a TSZ-ben rendszeresen verselt nő kollégáinak az ünnepségeken, s ezúttal kifejezetten erre az alkalomra, a Nő Klub 2015. évi nőnapi ünnepségére születtek a strófák:

Az élet nem érne semmit nélküle
Ő a természet legcsodálatosabb ékköve.
Bármerre jársz is a világban,
Mindenhol gyönyörködhetsz e csodában.

Törékeny, ám mégis nagyon erős,
legyen fiatal, vagy akár idős.
Magában hordozza az életet
bearanyozza a múló éveket.

Fiatalon szép és kívánatos,
Idősödve több mint csodálatos.
Miatta jön fel a Nap az égre,
Fényt árasztva a zord sötétbe.

Ám neki is szüksége van rá, hogy szeressék,
csak így múlik el a sok nehézség.
Szíve akkor kap igazán erőre,
mikor végre anya lesz belőle.

Vidámság és jókedv vegye körül,
hisz mindegyikünk ennek örül.
Március 8-a mindenhol az Ő napja,
Sok boldogságot kívánok Nőnapra!

5nőklub-nőnap8nőklub-nőnap 9nőklub-nőnap