Térségi Tehetségválasztó Környén

A Vértes Agorája 2015. szeptember 23-án harmadik alkalommal rendezi meg tehetségválasztó programját, amelynek ezúttal a környei sportpálya ad otthont és a Térségi tehetségválasztó, avagy miből lesz a cserebogár? címet viseli.

Számos sportág és művészeti ág képviselői várják a gyerekeket, akik 10 és 16 óra között szabadon kipróbálhatják magukat a különböző területeken, és délután akár szüleikkel is visszatérhetnek. Az ingyenes rendezvényt Beke László, Környe polgármestere nyitja meg.

A Vértes Agorája 2013-ban a Start Tehetségpont létrehozásával indította el tehetségsegítő tevékenységét. A nagyrendezvények sorába szinte azonnal bekerült a tehetségválasztó program. Itt a gyerekek olyan sport- és művészeti tevékenységeket próbálhatnak ki, amellyel talán még nem is találkoztak.

Az elmúlt esztendőben Tarján volt a nagy sikerű rendezvény házigazdája. Az idén Környén nyílik lehetőség az ifjú tehetségek felkutatására. 2015. szeptember 23-án a környei sportpálya és környezete ad otthont a tehetségválasztónak. A Vértes Agorája koordinálása mellett a környei Művelődési Ház is kiveszi részét a szervezésből.

A környei iskola és a környező települések is felismerték, hogy ez a program értük, az ott élő gyermekekért valósul meg, akik megtalálhatják a nekik legjobban tetsző elfoglaltságot.

A tehetségválasztó idei főtámogatója az E.ON.

tersegi_tehetseg_kornye_2015_plakat_A3_jav