További sértetteket keres a rendőrség

Sikkasztás elkövetésének megalapozott gyanújával folytat nyomozást az Oroszlányi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya az oroszlányi székhelyű Carpenter 95 Építőipari Kft. ügyvezetője ellen, aki a gyanú szerint nem teljesítette az általa elvállalt munkát, az előlegként kapott pénzt pedig nem adta vissza a megrendelőnek.

Eddig két sértett tett feljelentést. Egyikük egy ingatlan terasztetejének felújítására adott megbízást és 90 ezer forint előleget. A másik feljelentő tetőfelújítással bízta meg az építőipari cég vezetőjét és adott előlegként 950 ezer forintot.

A nyomozás során felmerült a gyanú, hogy a Carpenter 95. Építőipari Kft. ügyvezetője, illetve egy Imre István néven bemutatkozó férfi több – a hatóság tudomására eddig nem jutott – hasonló bűncselekményt követhetett el, vagyis több személyt károsíthatott meg azzal, hogy ácsolási munkákért előleget vett át, de a munkát nem végezte el és az előlegként átvett pénzzel nem tudott elszámolni.

Az Oroszlányi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya további sértettek jelentkezését várja.

KEM RFK Sajtószolgálata