Új kivitelező folytatja az óvoda építését

A környei önkormányzat november 29-én közös megegyezéssel megszüntette az Energas Kft-vel kötött fővállalkozási szerződést az új óvoda, bölcsőde építésére. A döntés hátterében az állt, hogy a cég olyan mértékű késedelembe esett, mely alapján a szerződéstől elállhatott önkormányzatunk, hiszen veszélybe került az építkezés határidőre való befejezése.

Mivel a félbemaradt beruházás a téli időszakban károsodna, ezért az önkormányzatnak lehetősége nyílt a hirdetmény nélküli gyorsított tárgyalásos eljárás lefolytatására. A pályázatra három térségbeli céget hívott meg községünk vezetése, melyek több évtizede az építőiparban dolgoznak, és számos referenciával rendelkeznek. A gyorsított eljárás eredményhirdetésére 2012. december 21-én került sor. A kiírás győztese a T-Mátrix Kft. lett, a társaság végezte a polgármesteri hivatal bővítését, rekonstrukcióját, valamint a művelődési ház felújítási munkálatait is.

A most kötött szerződés nettó összege 385 518 622 Ft. A munkaterület átadására 2013. január 2-án kerül sor. Amennyiben az időjárás engedi, úgy január – február hónapban elkészülnek a betonozási munkálatok. A beruházás tervezett befejezési időpontja 2013. augusztus 31.