Ünnepeltek az ovisok

A Vackor Óvoda és Bölcsőde valamennyi csoportszobája, közösségi tere ünneplőbe öltözött 14-én délelőttre, s természetesen a fiúk ingecskéiről, a lányok blúzairól sem hiányozhattak az óvónénik ajándékai, a kokárdák. Sőt, a párták és csákók mellett több kislány is nemzeti színű szalaggal kötötte át a haját.

A gyerekek már nagyon sokat hallottak az ünnepről, melyre hagyományosan a legnagyobbak készültek körjátékos, verses előadással. A katonák, a katonák, ők is voltak gyerekek, ezért védik úgy a hazát, mint a játszótereket. Azt akarják, béke legyen, és mindenütt szeretet, hogy játékban nőjenek fel ezután is a gyerekek. – hangzott el a strófák között, majd a műsor után a többi csoport apróságai is verselve emlékeztek az 1848-as Forradalom és Szabadságharcra, az óvónénik pedig régi katona- és toborzódalokból adtak rövid házi kamarakoncertet.

A vackorosok megemlékezése hagyományosan a Kegyeleti Parkban, a hősök tiszteletére állíttatott Kopjafánál zárult a kis nemzeti színű zászlócskák elhelyezésével.