Ünnepi díszben Környe karácsonyfája

Sorra szorgoskodtak szombat délután a pedagógusok, s gyerekek a faluházban a község karácsonyfája díszeinek elkészítésében. Nekik, és a Friedrich Gyula vezette lelkes fiatal csapatnak köszönhetően a művelődési ház előtt gyönyörűen feldíszített karácsonyfa hirdeti, hogy közeledik a szeretet ünnepe.

Hosszú évtizedeken át növekedett Határ József háza előtt az az ezüst fenyő, amely szombattól Környe faluközpontját ékesíti. Az örökzöld majdnem eléri a tíz métert, így elkelt a 70 méternyi fényfüzér, s az a rengeteg karácsonyfa-dísz, amelyeket délután készítettek gyerekek, felnőttek Horti Károlyné irányításával a Faluházban.

Községünkben hagyomány, hogy az általános iskolába, a művelődési ház elé, s a színházterembe helyiek ajánlják fel a szeretet ünnepéhez közeledve a fenyőt, idén nyolc felajánlás érkezett, közülük választották ki a legszebbeket. A fákat évek óta ugyanaz a fiatal lelkes csapat vágja ki, idén tizenhárman, három újonccal kibővülve indultak Friedrich Gyula önkormányzati képviselő vezetésével szombat reggel útnak, délután pedig hatalmas létrákon egyensúlyozva segédkeztek a fa ünneplőbe öltöztetésében.

Südi Sándor fenyőjét az általános iskolában öltöztetik ünneplőbe, míg Moncz István örökzöldje a faluház színháztermét ékesíti majd. Köszönjük a Csákvári Erdőgazdaság felajánlását is, tőlük idén is két fenyő érkezik az iskolába.