Sváb Kupa: az utánpótlásnál még hozhat változást az élen a gesztesi forduló

u11-környe-kecskédKecskéden rendezték meg a hétvégén a Sváb Kupa harmadik fordulóját, amelyben a felnőtt hazai együttes olyannyira megerősítette élbeli pozícióját, hogy már most kijelenthető: idén is ők vihetik haza a kupát. Az utánpótlás csapatoknál azonban még hozhat meglepetést a sorozat záró, várgesztesi fordulója.

A hétvégi házigazdák U11-es csapata alaposan kihasználta a hazai pálya előnyeit, a Környét 5-2, a Vértessomlót 2-1, a Vértesi Erőmű együttesét pedig 4-2 arányban múlták felül, s végeztek magabiztosan a forduló élén. Nem voltak könnyű helyzetben a vértessomlóiak, hiszen betegségek miatt csupán ketten képviselték az U11-es korosztályt, u11-somló-erőmű_04így fiatalabbakkal egészítették ki a keretet: 7-8 esztendős gyerekek is pályára léptek, ezért kiváltképp dicséretes a szerzett 6 pontjuk, miután az Erőmű és a Környe ellen is győztesként hagyták el a játékteret. Egyetlen, 2-1 arányú vereségüket a Kecskédtől szenvedték el. Az összesítésben eddig magabiztosan vezető Környe Kecskéden három ponttal zárt az Erőmű elleni 3-1-es győzelme alapján. A Környe továbbra is az élen várja a folytatást 16 ponttal, ám csupán kettővel lemaradva követi a Vértessomló, tőle pedig egyetlennel marad el a Kecskéd, míg a Vértesi Erőmű összesített pontszáma 9.

környe-somló1A felnőtteknél is a hazaiak taroltak: a Várgesztest 10-5-re, a Környét 12-4-re, a Vértessomlót 8-3-ra verték meg. A forduló második legjobbjának a Vértessomló bizonyult: a Várgesztes elleni meccse 10-4-es győzelemmel, míg a Környe elleni találkozó 4-4-es döntetlennel zárult. A Várgesztes a hétvégén három, a Környe egy pontot szerzett.

A felnőtteknél a Kecskéd 25 ponttal vezet, így már a markában érezheti a kupát, hiszen a Vértessomló eddig 13, a Várgesztes 8, a Környe pedig 5 pontot gyűjtött be.

u11-környe-kecskéd_02u11-környe-kecskéd_03 u11-környe-kecskéd_04 u11-környe-kecskéd_05 u11-környe-kecskéd_06 u11-környe-kecskéd_07környe-somló3 környe-somló7 környe-somló8 környe-somló9 környe-somló10 környe-somló12 környe-somló13 környe-somló14 környe-somló15 környe-somló16 környe-somló17 környe-somló18 környe-somló20 környe-somló22 környe-somló24 környe-somló25 környe-somló26